Évtizedekre van még Európa a nemek közötti teljes egyenlőségtől a Világgazdasági Fórum legutóbbi, nemi egyenlőtlenségeket vizsgáló jelentése szerint. A többi között továbbra is markáns a különbség a munkaerőpiacon, ahol a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai területen dolgozó nők aránya még az egyharmadot sem éri el. Még nagyobb a szakadék a vezetői szinteken: a tudományos és mérnöki szakmákban felsővezetőként dolgozó nők aránya csupán 12,4 százalék. Az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében szervezi meg a Huawei Technologies az Európai Vezetői Akadémia egyhetes, intenzív képzését, amelyre április 30-ig lehet jelentkezni. A résztvevők valamennyi költségét fedezik.
Bár Európa a világ régiói közül legelöl, 76,3 százalékon áll a nemek közötti egyenlőség terén, a Világgazdasági Fórum nemi egyenlőtlenségeket vizsgáló legutóbbi jelentése szerint legalább további 67 évbe telhet, hogy elérje a teljes egyenlőséget. Különösen látványos a különbség a munkaerőpiacon, ahol a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai (STEM) foglalkozások terén leginkább alulreprezentáltak a nők. A felmérés szerint ezeken a területeken a nők csak a dolgozók mindössze 29,2 százalékát teszik ki, míg az egyéb területen csaknem a felét (49,3 százalékot). Ráadásul az utánpótlásuk is kihívás. Holott a nők nagyobb arányú bevonása a STEM-szakmákba jelentős gazdasági előnyökkel járhatna. A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (European Institute for Gender Equality) szerint a nemek közötti különbségek csökkentése a nők foglalkoztatásával a tudományos és mérnöki területeken további 1,2 millió munkahely létrehozását eredményezheti. A nagyobb munkaerő-állomány várhatóan termelékenyebb lesz, ami fellendíti a gazdaságot, és hozzájárul az egy főre jutó GDP növekedéséhez.
További problémát jelent, hogy a karrierlétrán felfelé haladva, a felsővezetői szinteken drasztikusan mind kevesebb a nők aránya. Az igazgatói, alelnöki vagy hasonló szintű vezetői pozíciókban 2023-ban csupán 32,2 százalék volt nő. A férfi vezetők az összes iparágban túlsúlyban vannak, ám ez az egyenlőtlenség még inkább kiütközik a természettudományos és mérnöki területeken, ahol a nők aránya a magasabb beosztásokban már a negyedére csökken, míg a cégvezetői vagy vezérigazgatói pozíciókban az arányuk csupán 12,4 százalék.
A nemek közötti egyenlőség elérése érdekében számos kezdeményezés indult világszerte. Ezzel a céllal hozta létre a Huawei Technologies is az Európai Vezetői Akadémiát (European Leadership Academy), amely idén nyáron már negyedszerre rendezi meg a „Női vezetők a digitális korban” nevű intenzív képzését. A programot július 21-26. között tartják Varsóban, világszínvonalú szakértők, mentorok részvételével. A képzés moduljai számos fontos témát érintenek, a többi között a vezetői készségeket, a mesterséges intelligencia etikáját, a nyilvános beszéd tartását, az új technológiákat és a fenntarthatóságot, vállalkozási ismereteket, a nyitott innovációt, a globális együttműködést, a kiberbiztonságot és a projektmenedzsmentet. A képzés célja, hogy csökkentse a nemek közötti szakadékot, és biztosítsa a nőknek a lehetőséget, hogy vezető szerepet tölthessenek be Európa digitális jövőjében.
Az üzleti vezetőkből, akadémikusokból, politikai döntéshozókból és a civil szféra képviselőiből álló független zsűri választja ki azt a 29 résztvevőt, akik a teljes költséget fedező ösztöndíjra jogosultak. A jelentkezéseket április 30-ig lehet benyújtani az Európai Vezetői Akadémia honlapján: https://www.europeanleadershipacademy.eu