2° C
Ma 2025. február 12., szerda, Lídia és Lívia napja van.
2° C
Ma 2025. február 12., szerda, Lídia és Lívia napja van.

Bejelentkezés

e-Mérnök Rendszer


* Elfelejtett jelszó
Emlékezzen rám


Letöltés
MMK Középtávú stratégia
2021-2025


Főoldal 5 praxis 5 Újabb Ipoly-hidat adtak át

Újabb Ipoly-hidat adtak át

dec 1, 2023 | praxis

Új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon pedig Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti a határ menti közösségek életét, s a gazdaságfejlesztés szempontjából is fontos – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter december 1-én a helyszínen.

 

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az avatóünnepségen emlékeztetett rá, hogy 2010-ben még csak huszonkét határátkelési pont volt a két ország között, míg most a harminckilencediket adták át. Beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szlovákia is stratégiai fontosságot tulajdonít határai törvényes átjárhatóságának. Szavai szerint különösen igaz ez annak tükrében, hogy hazánk leghosszabb határa épp a szlovák, eközben a szomszéd ország ráadásul a harmadik legfőbb kereskedelmi partnernek számít. „Tehát nekünk az a stratégiai feladatunk, hogy minél több átkelési lehetőség legyen Magyarország és Szlovákia között. Ez jó Szlovákiának, jó Magyarországnak, jó a szlovákoknak és jó a magyaroknak a határ mindkét oldalán” – szögezte le beszédében. Az új szlovák kormány felállása kapcsán kiemelte, hogy a megegyezést, amelynek alapján ez az új átkelő is elkészülhetett „ugyanezzel az összetételű kormánnyal írtuk alá ugyanilyen összetételű kormányként, minthogy Robert Fico és Orbán Viktor 2014-ben kötött megállapodásába foglaltuk bele azokat az Ipoly-hidakat, amelyeket most megépítünk”. Rámutatott, hogy méltatlan állapotot számoltak fel, ugyanis Ipolyvarbó és Őrhalom között legalább fél órát kellett autózni, 23-24 kilométert kerülve, és ez most pár percre, néhány száz méterre csökkent. „Az újabb híd is világosan bizonyítja, hogy Magyarország és Szlovákia kiválóan együttműködve kiválóan használja fel a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat. Mindez mutatja azt is, hogyha megkapnánk a jog szerint nekünk járó európai uniós forrásokat, jól bánnánk velük” – húzta alá. Majd az EU társfinanszírozásával 2,5 milliárd forintból megvalósult fejlesztést ismertetve tudatta, hogy a 30,5 méteres híd mellett Magyarországon 1100 méter, Szlovákiában pedig 400 méter utat építettek. „Ez tehát a harminckilencedik átkelési pont, de nem állunk meg” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a jövő év elején újabb átkelési pontot adnak át Drégelypalánknál.
(MTI)

fókusz

Egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye

A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő – szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának december...

história

Decemberi mérnök-kalauz

Technikatörténeti érdekességek, programok, műszaki- és mérnöki évfordulók 2024 decemberében.   Mérnök-kamarai szakmai továbbképzések Az év utolsó napjához közeledve a kötelező szakmai továbbképzések teljesíthetősége érdekében a Magyar Mérnöki Kamara egyes szakmai...

digitális mérnök újság


Mérnökigazolvány
Kamarai kedvezmények


Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)

<