A jogszabály a design & build alkalmazásának lehetőségét azért engedi csak kivételként, mert a piaci szereplők egyöntetűen leszögezték: a mérnökök tervezni, az építőipari cégek pedig kivitelezni szeretnének, mindenki azt csinálja, amihez igazán ért, ráadásul drágább is a D&B típusú kivitelezés. Ez jól is indult, ám az elmúlt időszakban egy olyan tendencia bontakozott ki, ami miatt az ajánlatkérők szívesebben alkalmaznák ezt az megoldást –nyilatkozta lapunknak dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.
Mekkora piaci potenciált képviselnek ma Magyarországon a közbeszerzések?
Hagyományosan magas értéket képviselnek a hazai piacon, a Közbeszerzési Hatóság folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy a GDP-ben mekkora arányt tesz ki ez a terület. Az elmúlt tíz év átlagát tekintve csaknem 7 százalékos GDP-arányos mértékről beszélhetünk, tavaly ez a mutató 6,9 százalék volt, ami visszaesés a korábbi esztendőkhöz képest, hiszen 2019-ben 7,3, 2018-ban 7,8, míg az azt megelőző évben 9,5 százalék volt ez az arány. A közbeszerzések értékét tekintve azt mondhatjuk, hogy körülbelül 3500–4000 milliárd forint közötti összeget költenek el az állami és önkormányzati szervezetek egy év alatt közbeszerzési eljárásaik során. Ennek az összegnek a mértéke nyilvánvalóan attól függ, hogy az adott évben hány eredményes eljárást, mekkora értékben folytattak le az ajánlatkérők.
Mennyire vetette vissza a közbeszerzéseket a pandémia?
A tavalyi év rendhagyó volt, hiszen a járványhelyzet ezen a piacon is nagymértékben éreztette hatását. Ha az eljárások számát tekintem, a megelőző évhez képest 2020-ban mintegy 25 százalékos csökkenést mutattunk ki, értékben pedig 20 százaléknyi visszaesést tapasztaltunk félévkor. A kormány gazdaságvédelmi, beruházásösztönző intézkedései ezt követően a közbeszerzési piacon is éreztették hatásaikat, ezért az említett adatokon év végére valamelyest sikerült javítani, a közbeszerzések értékében például ez a mínusz 20 százalékos visszaesés mindössze 5 százalékra apadt. Van okunk bizakodni, mert 2021 első fél évében 20 százalékkal emelkedett a lefolytatott közbeszerzések összeértéke. Amíg tavaly ugyanebben az időszakban 1346 milliárd forint értékben folytattak le közbeszerzést, addig idén ez 1630 milliárd forintra nőtt, amivel megközelítettük a járvány előtti időszak adatait. Idén júniusig összesen 3781 közbeszerzési eljárást folytattak le, a tavalyi első fél évben 3746 eljárást bonyolítottak le a hazai ajánlatkérők. A magyar gazdaság szerkezete és teljesítménye szempontjából pozitív tendencia idén is folytatódik, hiszen a gazdaság húzóerejét jelentő mikro-, kis- és középvállalkozások összesen 1095 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket, ami a teljes piac több mint kétharmadát jelenti értékben, míg az eljárások darabszámát tekintve megközelíti a 87 százalékot. Mindez azt jelenti, hogy a kkv-k által elnyert közbeszerzések összértéke csaknem 50 milliárd forinttal meghaladja a járvány előtti szintet.
Ezzel együtt a verseny is erősödött?
Igen, a korábbi évekhez képest több mutatót tekintve is tovább erősödött a közbeszerzési piacon megvalósuló verseny, mely a közpénzek felhasználásának hatékonyságát biztosítja, és így az adófizetők érdekeit szolgálja. Az egyajánlatos eljárások számának és értékének aránya az utóbbi két év azonos időszakához képest csökkent, az összértéket tekintve a nemzeti eljárásrendben mindössze 6,4 százalékot tett ki. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma továbbra is alacsony szinten maradt, illetve tovább csökkent. A nemzeti eljárásrendben még az 1 százalékot sem éri el ennek az eljárástípusnak az értékaránya, míg a nagy összegű beszerzéseket magába foglaló, uniós eljárásrendben is csupán 2,9 százalék a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások összértékének hányada.
A legtöbb közbeszerzési eljárást építési beruházásokra írják ki. Gyakorta elhangzik, hogy itt történik a legtöbb szabálytalanság, rendszeresen túlárazzák például a projekteket… Mit gondol arról, hogy ha ma a közbeszerzés szóba kerül, szóba kerül a korrupció is?
Divatos téma mostanában összekötni a közbeszerzést a korrupció kifejezéssel, ám én ezt a kérdést kicsit másként látom. Magyarországon évente átlagosan körülbelül 10 ezer eredményes közbeszerzést folytatnak le az ajánlatkérők. A hazai sajtóban olykor olvashatunk egy-egy eljárásról, amihez politikai indokból vagy egyéb motivációk miatt hozzákapcsolják a korrupció szót, vagy általánosítva az egész rendszert így címkézik fel. Nem mondom, hogy nem létezik korrupció, de ezek bűnesetek, tehát kifejezetten büntetőjogi kategóriát képeznek – csalás, vesztegetés, tiltott megállapodások stb. A korrupciós bűncselekmények felderítése a bűnüldöző szervek, a rendőrség, az ügyészség és a NAV feladata. A közbeszerzés roppant bonyolult jogszabályi folyamat, könnyű hibákat ejteni az eljárások során, vagy beleszaladni egy-egy jogsértésbe, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy a jogsértés rögtön korrupciós cselekmény lenne. Ezeket tehát élesen el kell választani egymástól. Mondok egy példát. Ha megnézzük, hogy Németországban, Olaszországban, Franciaországban vagy akár Svédországban milyen típusú a rendőrautó, a tűzoltókocsi vagy a taxi, azt találjuk, hogy jellemzően mindenütt hazai gyártmányú autókat használnak. Ha Magyarországon sok hazai gazdasági szereplő nyer közbeszerzési kiírást, gyakran az az automatikus reakció – akár Brüsszelben, akár idehaza –, hogy ez korrupció, ám érdekes módon azt senki sem állítja, hogy korrupt lenne a német vagy a svéd kormány, mert hazai autógyártótól szerzi be a rendőrség vagy a tűzoltóság gépkocsiflottáját. Mindig érdeklődéssel olvasom azokat a híreket is, amelyekben arról írnak, hogy Magyarországon a közbeszerzési eljárások nem transzparensek. Ez valótlan állítás. Az Európai Bizottság minden évben megvizsgálja a tagállami eljárások közzétételi gyakorlatát, és ebben Magyarország rendszeresen a legjobbak között szerepel. Az Európai Bizottságnak létezik egy ún. belső piaci eredménytáblája, ami különböző indikátorok alapján méri az uniós országok közbeszerzési tevékenységét. Az egyik ilyen indikátor a transzparencia, s minél nagyobb az arányszám, annál jobb az eredmény, mert annál több információt kapnak az állampolgárok arról, hogyan költik el a tagállamok a közpénzeket. Magyarország ebben a vizsgálatban rendszeresen 98 százalék körüli eredményt produkál, nem sokan vannak, akik hasonlóra képesek. Nálunk minden nyilvános: a felhívás, a dokumentáció, a bontási jegyzőkönyv, a nyertesek neve, a vállalási ár, az alvállalkozók, de még a szerződések is. Minden lényeges információ megtalálható a Közbeszerzési Hatóság honlapján vagy ingyenes mobilapplikációján.
Az egyik kormányrendeleti rendelkezés szerint „az ajánlati ár az értékelés során nem vehető nagyobb mértékben figyelembe, mint a többi értékelési szempont együttesen”. A gyakorlatban az áron túli, minőségi követelmények – kevés kivételt leszámítva – a közreműködő tervezőkre vonatkozó referenciákra szorultak, emiatt azonban törekvés jelent meg a fenti korlátozás feloldására. Nem jelentené ez a minőségi szempontok csaknem teljes kiszorulását a tervező kiválasztása során?
Emlékszem, amikor a 2015-ös Kbt. készült, a Magyar Mérnöki Kamara akkori elnökével kemény, de eredményes vitákat folytattunk, s valóban sok kamarai javaslat – például a mérnökök kiválasztásáról vagy a design & build konstrukció alkalmazhatóságáról – bekerült a törvénybe. A jogszabály a design & build alkalmazásának lehetőségét azért engedi csak kivételként, mert a piaci szereplők egyöntetűen leszögezték: a mérnökök tervezni, az építőipari cégek pedig kivitelezni szeretnének, mindenki azt csinálja, amihez igazán ért, ráadásul drágább is a D&B típusú kivitelezés. Ez jól indult, ám az elmúlt időszakban egy olyan tendencia bontakozott ki, ami miatt az ajánlatkérők szívesebben alkalmaznák ezt a megoldást. Korábban nem tapasztaltunk ilyet, az utóbbi időszakban azonban nagyon sokat romlott a tervek minősége. Nézzünk egy tipikus példát! Az ajánlatkérő megrendeli a tervet, ez elkészül, kiállítják a teljesítésigazolást, kifizetik, kiírják a tervek alapján az építési beruházásra vonatkozó eljárást, majd beérkezik átlagosan 4–600 ún. kiegészítő tájékoztatás kérés az ajánlatkérőhöz, melyek 98 százaléka tervezési hibákra vezethető vissza. Az ajánlatkérőnek ez esetben meg kell rendelnie a tervek kijavítását, ezzel rengeteg idő telik el. Végeztünk erre kutatást: tavaly 300 eljárásra 600 olyan korrigendum jutott, ami kifejezetten a tervezési hibákra volt visszavezethető. Akadt olyan eljárás, ahol 21-szer kellett módosítania a kiírást az ajánlatkérőnek, meghosszabbítani az építési beruházásra irányuló eljárás határidejét, ráadásul a végén aztán a kiíró vissza is vonta a hirdetményt a folyamatos javítgatási kényszer miatt. Ezek a körülmények vezetnek ahhoz, hogy az ajánlatkérő úgy dönt, hogy nem szeretne ezzel bajlódni, neki szüksége van például arra a kerékpárútra vagy épületre, és kerüljön inkább az egész közbeszerzési eljárás egy építőipari céghez tervezésre és kivitelezésre együtt. Így legalább csak egyvalakivel kell küzdenie, a vállalkozó pedig nem hivatkozhat arra, hogy rosszak a tervek, és emiatt például előre nem látható pótmunkák merültek fel. A rossz minőségű tervek tekintetében a mérnöki kamara vezetésére nehéz feladatok várnak, ebben a kérdésben a mérnöktársadalomban változásra, előrelépésre van szükség, máskülönben nem lesz tartható a D&B típusú eljárások ma érvényes korlátozása. Ami a tervező kiválasztásának minőségi értékelését illeti: a rendeletben ma is szereplő szempontokat korábban a mérnöki kamarától kaptuk, ezek továbbra is alkalmazandók, legfeljebb azóta az arányokban lehet változás. Ebben számítunk a kamara együttműködésére, várunk tőlük javaslatokat, hiszen ez a szervezet tudhatja a leginkább, melyek azok a minőségi szempontok, amelyek alapján ki lehet választani a minőségi tervezőket.
A tervezésre irányuló ajánlatkérés esetén általában az építész mint (fő)vállalkozó az ajánlattevő. Ugyanakkor a szaktervezés növekvő fontosságát mutatja például az energetikai követelmények, az okosházzal vagy a kiemelkedően környezetkímélő zöld házzal kapcsolatos igények alapvető bővülése. Ezek következtében a szaktervezés egyre nagyobb értékarányt képvisel a tervezés egészén belül. Ezzel szemben a szaktervezők nem szerepelnek ajánlattevőként, hanem a vállalkozó építész alvállalkozói. Ez az ajánlati (és majd szerződéses) szerkezet egyre kevésbé tükrözi a tényleges helyzetet. Előrelépés lenne a realitás elfogadása felé, ha a 20%-ot meghaladó szaktervezői alvállalkozó közös ajánlattevőként léphetne fel. Van-e esély ennek jogszabályi rendezésére a közeljövőben?
Még a korábbi, 2011-es közbeszerzési törvényben szerepelt, hogy azt a szervezetet, amely 25 százalékot meghaladóan vesz részt a szerződés teljesítésében, közös ajánlattevőnek kell tekinteni. Ez a passzus azonban a hatályos, 2015-ös jogszabályba már nem került be, egy olyan szabály viszont igen, hogy az alvállalkozói teljesítés aránya nem haladhatja meg az 50 százalékot. Ez nagyon jó elképzelésnek tűnt, így próbálta a jogalkotó a „táskás cégeket” minél jobban kiszorítani a közbeszerzésekből. A piacról érkezett információk, javaslatok alapján azonban az 50 százalékot előbb 65 százalékra emelte, majd eltörölte a törvényből a jogalkotó, ugyanis az Európai Unió Bíróságán egy lengyel ügyben olyan döntés született, hogy nem lehet korlátozni az ajánlattevők arra vonatkozó szándékát, hogy akarnak-e alvállalkozót igénybe venni, és ha igen, akkor mennyit és milyen mértékben. A Bíróság azt is kimondta, hogy a korlátozás emiatt ellentétes az uniós joggal. Az ítéletre tekintettel nem valószínű, hogy valaha is vissza fog kerülni ilyen jellegű előírás a törvénybe, viszont hangsúlyozni kell: ez nem zárja ki, hogy ezek a gazdasági szereplők közös ajánlattevőként szerepeljenek. És van még egy lehetőség. Összhangban a közbeszerzési irányelvvel, a hazai törvény rögzíti: az ajánlatkérő meghatározhatja, hogy a szerződés teljesítésének bizonyos elemeit kifejezetten az ajánlattevőnek kell teljesítenie, nem adhatja ki alvállalkozónak. Az ajánlatkérő tehát például kikötheti, hogy bizonyos szaktervezői dokumentációkat az ajánlattevőnek kell elkészítenie, erre nem lehet igénybe venni alvállalkozót, az kizárólag közös ajánlattevőként jelenhet meg az eljárásban. Az ajánlatkérői tudatosságnak vagy szakmai felkészültségnek a függvénye, hogy előír-e ilyen feltételt. E tekintetben hasznos lenne, ha a mérnöki kamara iránymutatásokkal szolgálna az ajánlatkérőknek, vagy adott esetben a Közbeszerzési Hatósággal olyan közös segédanyagok, útmutatók készülnének, amelyekkel ösztönöznék az ajánlatkérőket, hogy alkalmazzák ezt a fajta kiírást. Erre mindig nyitottak voltunk és vagyunk.
A törvény 111. § r) pontja szerint nem kell alkalmazni a Kbt.-t az uniós értékhatárt el nem érő építészeti tervezői szolgáltatásokra. Nehezen értelmezhető, miért lett kivétel e tekintetben az építészeti tervezés, és miért nem a mérnöki tervezés? Van esélye annak, hogy a fenntarthatóság szempontjából sokkal fontosabb, kapcsolódó tervezés is bekerüljön ebbe a kategóriába?
A kivétel bevezetésekor az a feltevés vezérelte a jogalkotót, hogy a mérnöki tervezés adott esetben ugyanolyan bizalmi kérdés, mint egy ügyvéd vagy orvos megbízása, ezért hasonló megítélés alá kell esnie közbeszerzési szempontból is. Az elmúlt évek jogalkalmazása során egyébként ezen, a kizárólag a nemzeti eljárásrendben alkalmazható kivétel változott: bővült a szakági tervezési feladatokkal is. Mint közbeszerzési szakértő nem feltétlenül értek egyet ezzel. Ebben a tekintetben elsősorban az uniós forrásfelhasználásra kell hivatkoznom, mivel a források jelentős részét teszik ki a tervezési költségek. A részekre bontás tilalmának szabályára tekintettel a tervezési költségek könnyen elérhetik az uniós értékhatárt, különösen az engedélyezési és kiviteli tervek vonatkozásában. Az uniós értékhatár elérésével pedig megszűnik a kivétel alkalmazásának lehetősége; e kettősség okozhat problémákat az uniós források felhasználása esetén. Könnyen megeshet, hogy az a tanácsos, ha az ajánlatkérő ilyen projektnél nem alkalmazza a kivételt, mert a verseny hiánya elszámoltathatósági problémákat okozhat. A kivételekkel eleve nagyon óvatosan kell bánni a közbeszerzések területén, mert az uniós irányelvek tételesen meghatározzák, mikor lehet eltekinteni a szabályok alkalmazásától.
Várható-e, hogy az építészeti-műszaki tervezési szolgáltatások mintájára nemzeti rezsimben a klasszikus mérnöki tervezési szolgáltatások is a kivételi körbe kerülnek?
Ez jogalkotói döntés kérdése. A jogszabály előkészítője a Miniszterelnökség, de nem tudok róla, hogy lenne erre vonatkozó szándék.
Véleménye szerint hogyan lehetne elősegíteni az értékelés körében alkalmazható, a versenyt érdemben is befolyásoló minőségi szempontok körének bővítését? A minőség minden esetben meghatározható kizárólag objektív módszerekkel?
Amikor a hatályos, 2015-ös Kbt. készült, kiemelt szempont volt a minőség értékelésének előtérbe helyezése, hogy minél jobb minőségű termékeket és szolgáltatásokat rendeljünk meg a közbeszerzésekben. Az utóbbi időszakban a mérnöki kamarával is együttműködve igyekeztünk feltérképezni, melyek lehetnek azok az objektív szempontok, amelyekkel a minőséget egyáltalán mérni lehet. A minőség nem feltétlenül objektív, hanem sokkal inkább szubjektív kategória, ezért az uniós forrásfelhasználás szempontjából kockázatot jelenthet e kritériumok alkalmazása. Bár voltak próbálkozások a kiírók részéről a minőség értékelésére, ám ezek végül a különböző uniós auditokat végző szervezetek ellenőrzésein nem mentek át. Ezért az ajánlatkérők jelenleg – jobb híján – a szakember többlettapasztalatát vizsgálják minőségi szempontként. Elképzelhető bizonyos típusú beszerzéseknél, hogy ez a többlettapasztalat jobb minőséget jelent, de biztosan nem megfelelő minőségértékelési szempont valamennyi építési beruházási tárgyú közbeszerzési eljárásban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján álláspontom szerint új alapokra kellene helyezni a kérdést, és azt kellene elérni, hogy már a kiírás tartalmazza a magas minőségi követelményeket. Egy építési vállalkozónak mindegy, milyen épületet kell felhúznia, amit és ahogyan kell, azt építi meg. A kiírásban, az ajánlatkérői elvárásokban és a mérnöki tervekben kellene, hogy szerepeljenek a magas minőségű termékek – például a jobb minőségű tégla, nyílászáró, vezetékek és burkolatok. Mindez megvalósítható lenne jogszabályi előírásokkal, de akár mérnöki kamarai ajánlásokkal is. Másik megoldás, hogy – ahol lehet – a magasabb minőség a műszaki tartalom többletkövetelményeként jelenik meg, ami szintén lehet értékelési szempont.
Az ajánlatkérők széles körében hogyan lehetne biztosítani ténylegesen a jogszabályban előírt beszerzés tárgya szerinti megfelelő szakértelmet a rendkívül összetett képet mutató beszerzési tárgyak mellett? Van-e lehetőség arra, hogy az elvárt szakmai követelményeket precízebben rögzítsék?
A törvény most is tartalmazza, hogy az ajánlatkérőnek be kell vonnia a beszerzés tárgya szerinti szakértőt a közbeszerzési eljárásba. Ez azért nehéz kérdés, mert teljes mértékben az ajánlatkérői tudatosságra van bízva, milyen szakértőt von be, illetve valóban bevonja-e a megfelelő tudással rendelkező szakembert. A Közbeszerzési Hatóság rengeteg energiát és időt fordít arra, hogy különböző képzésekkel, konferenciákkal, segédanyagokkal és telefonos ügyfélszolgálattal ösztönözze az ajánlatkérőket erre a tudatosságra. Ebben is előremutató lenne együttműködni a mérnöki kamarával.
Nem látja veszélyesnek, hogy 300 milliós értékhatár alatt az ajánlatkérőknek nincs lehetősége alkalmassági feltételeket előírni? Nem gondolja, hogy ez akár visszaélésekre adhat okot?
Nem, ebben semmi olyan körülményt nem látok, ami visszaélésre adhat okot. Ez a szabály egyébként kizárólag az építési beruházásokra vonatkozik, itt van arra lehetőség, hogy ún. öt ajánlattevős eljárást folytasson le az ajánlatkérő. Ennek az a lényege, hogy az ajánlatkérő előzetesen a potenciális gazdasági szereplők közül kiválaszt ötöt, és azokat hívja fel ajánlattételre. Erre tekintettel semmi jelentősége nincs annak, hogy az ajánlatkérő előír-e alkalmassági követelményt velük szemben vagy nem, hiszen eleve olyanokat kell meghívnia, akik képesek a szerződés teljesítésére. De tegyük fel, hogy kiír alkalmassági feltételt! Az ajánlatkérő tájékozódik, hogy az adott területen hány potenciális szereplő lehet, kiválaszt ötöt, majd meghatározza az alkalmassági követelményt. Beérkeznek az ajánlatok, és az ötből tegyük fel, hogy három nem felel meg az alkalmassági követelményeknek. Mit is jelent ez? Azt, hogy az ajánlatkérő vagy rosszul mérte fel a piacot, vagy egyéb, a közbeszerzési alapelvekbe ütköző ok húzódik a háttérben, azaz a hibázás, illetve a visszaélésszerű magatartás esélye éppen ebben az esetben lehet nagyobb.
Mi lehet az oka annak, hogy például az egy év alatt megvalósuló 350 milliós beruházásnál a 75 százalékos szabályt a lektor három évre vetítetten engedi alkalmazni az esélyegyenlőségre hivatkozva, azaz az éves bevételi limit nem 262 millió forint, hanem csupán 87 millió, vagyis az elvárt teljesítményintenzitás ez esetben nem 75%-os, hanem csak 25%-os.
A közbeszerzési eljárásokban vannak ún. pénzügyi, valamint műszaki alkalmassági előírások. A pénzügyi alkalmasság vizsgálati lehetőségei közül az egyik az árbevétel kategóriája, azaz ellenőrizhető, mekkora árbevételt produkált az előző években az adott gazdasági szereplő, így az árbevétel mértékére vonatkozóan elő lehet írni és lehet ellenőrizni az ajánlattevő alkalmasságát. Figyelembe vehető akár a teljes árbevétel, akár a közbeszerzés tárgya szerinti árbevétel, és mindkét esetben létezik az ún. 75 százalékos szabály. A közbeszerzési jogszabályok az előző három évre írják elő az árbevétel vizsgálatát. Elképzelhető, hogy van olyan ajánlatkérő, aki csak egy évre kívánja megrendelni az adott szolgáltatást, és ebből kiindulva csupán egy esztendőt vizsgálna. Ez azonban komoly versenykorlátozásra ad lehetőséget. Megjegyzem, az árbevételi követelmények alkalmassági szempontként történő előírása nem feltétlenül megfelelő a valós alkalmasság kiszűrésére, ráadásul a közbeszerzési irányelv sem teszi kötelezővé a pénzügyi alkalmasság vizsgálatát.
Nagy szimpátiával tekintünk arra, hogy átalányáras szerződés esetén az ajánlatadáskor a tételes árazott költségvetés nem része az ajánlatnak, azonban ennek veszélye lehet, hogy a műszaki és a pénzügyi teljesítés közötti egyensúly megbomlik. Ez esetben miként lehet megvédeni az ajánlatkérői érdeket?
Ezt a javaslatot a Közbeszerzési Hatóság fogalmazta meg, a célja pedig, hogy szeretnénk felgyorsítani a közbeszerzési eljárások lefolytatását. A határidők ma már az irányelv által előírtak minimumán vannak, ezeken nem lehet tovább rövidíteni. Gyorsítani úgy lehet, ha egyszerűsítjük és megkönnyítjük az ajánlatok összeállítását az ajánlattevői oldalon, ajánlatkérői oldalon pedig az ajánlatok értékelését. E tekintetben kardinális kérdést jelentenek az árazott költségvetések, amelyek több ezer, adott esetben több tízezer sorból álló dokumentumok. Az ajánlatkérőnek ezeket sorról sorra végig kell ellenőriznie, és jellemzően rengeteg a hiba a dokumentumokban. Azt gondoljuk, ha ezeket nem kell tételesen kidolgozni, illetve értékelni, a közbeszerzési eljárások nagymértékben felgyorsulhatnak. Nem azt állítjuk, hogy árazott költségvetésre egyáltalán nincsen szükség, hanem azt, hogy célszerű ezt kizárólag a nyertes ajánlattevő részéről megkövetelni. Amikor az ajánlatkérő kiírja a közbeszerzési eljárást, az árazatlan költségvetést – amit amúgy is elkészít a tervező – oda kell adnia valamennyi gazdasági szereplőnek, mert ezzel tudja elősegíteni az ajánlatok összeállítását és megtételét. Amikor megszületett az eredmény, szerződéskötésre a nyertes ajánlattevőnek be kell nyújtania a tételes árazott költségvetést. Fontos hangsúlyozni: mindezt csak az átalányáras szerződésekre vonatkozóan javasoltuk. A közbeszerzési szerződések döntő többsége ugyanis átalányáras, és tipikusan jelen van az építési beruházások területén. Álláspontunk szerint a kérdésben szereplő problémák a gyakorlatban nem merülnek fel a műszaki és a pénzügyi teljesítés közötti egyensúlyra vonatkozóan. Sajnos azonban a jogalkotó nem emelte be a legutóbbi módosításba a Közbeszerzési Hatóság ezen javaslatát.
