Az 1960-as évek óta fix folyosókat határoztak meg az Európa és Észak-Amerika közötti járatok számára. A rendszer mostanra fellazult – és hamarosan teljesen eltűnhet. Ez a többsávos légi autópálya az 1960-as évek eleje óta köti össze Európát Észak-Amerikával. De a gyorsforgalmi utakkal ellentétben a pálya elhelyezkedése naponta változik.
Az észak-atlanti szervezett pályarendszer (North Atlantic Organised Track System, rövidítve NAT-OTS) naponta újradefiniálja. A brit légiirányító NATS és kanadai megfelelője, a Nav Canada maximum tizenkét úgynevezett pályát, azaz rögzített sávot határoz meg a nyugati és keleti irányú forgalomhoz. Ez teszi lehetővé, hogy a jetek optimálisan használják ki a rendelkezésre álló kapacitást.
Ám a fenti rendszer hamarosan pusztán a történelem része lehet. 2022. március elseje óta a légitársaságok saját útvonaltervet nyújthatnak be a 330-as repülési szint, azaz 10 000 méter alatti járatokra. Mostantól bármilyen pályát választhatnak.
A NATS közlése szerint elképzelhető a régi rendszer teljes feladása is. A döntés a légitársaságok kezében van. A változtatásokat egy új, műholdas nyomkövető rendszernek köszönhetjük, amely lehetővé teszi a légiforgalmi irányítók számára, hogy hét vagy nyolc másodpercenként kapjanak frissítéseket a repülőgépek helyzetéről, szemben az előző 14 vagy több perccel. Ennek eredményeként a biztonsági okokból a repülőgépek közötti minimális távolság 40 tengeri mérföldről (kb. 74 kilométer) 14-re (kb. 26 kilométerre) csökkenthető.
Ráadásul ez nem csak az OTS rendszert teszi hatékonyabbá, hanem független útvonaltervezést is lehetővé tesz. Előny: az észak-atlanti autópályán kívüli rugalmasabb útvonaltervezéssel a légitársaságok rövidebb útvonalakat repülhetnek, és a legtöbbet hozhatják ki gépeikből. Az Environmental Research Letters folyóiratban megjelent 2021-es kutatás szerint ez jelentős megtakarítást eredményez az üzemanyagköltségekben és drasztikusan csökkenti a CO2-kibocsátást. A tanulmány szerint a rugalmasabb tervezésnek köszönhetően a repülési útvonalak hosszának csökkenése 0,7 és 16,4 százalék között lehet. Ha kizárólag a New York és London közötti útvonalat nézzük, amelyen 2019-ben 3,8 millió ülőhelyet kínáltak, több millió kilogramm CO2-t lehetne megtakarítani.
Mindez a repüléstörténet legnagyobb válságának köszönhető, a NATS-t idézve: „mivel olyan kevés volt a repülés az Atlanti-óceán északi részén a járvány idején, lehetett kísérletezni. A rendszer történetében először 2021. március 9-én nem volt nyugat felé vezető kötelezően kijelölt útvonal az Atlanti-óceán északi részén.” Azóta további 20 ilyen teszt-napot tartottak, és jelenleg a légitársaságok a légiforgalmi irányítással együtt dolgoznak a rugalmas útvonalak eredményeinek és előnyeinek elemzésén.
