Az ok egyszerű: az erodálódó dán tengerparton – vagyis az eredeti helyén – az összeomlás fenyegette. A 23 méter magas világítótornyot 1900-ban helyezték üzembe, és hajósok ezreinek mutatta sziklaszilárd biztonsággal a hazavezető utat. A talaj, amire anno építették, viszont közel sem volt ennyire kikezdhetetlen; Dánia észak-nyugati partvidékét folyamatosan erodálja a hideg és könyörtelen Északi-tenger. Amikor a Rubjerg Knude fénye először világította meg a horizontot, körülbelül 200 méterre volt a parttól, mára ez a távolság hat méterre csökkent. Ha nem cselekednek, 2023-ban a tenger elnyelte volna a műemléket.
A közeli Hjørring polgármestere, Arne Boelt szerint a vállalkozás során egy sor dolog csúszhatott volna félre, de egyszerűen nem volt más választás, mint arrébb gurítani az 1000 tonnás építményt. Ha ezt nem teszik, le kellett volna bontani, vagy egyszerűen megvárni, amíg a víz kimossa a talajt, az épület pedig összeomlik. A világítótorony mozgatása sínek és kerekek segítségével 10 órán át tartott, óránként nyolc méteres sebességgel.
És a tolás 240-szeres sebességre gyorsított felvételen:
Ha érdekli a valós sebességű művelet, akkor az alábbi linket végignézheti: https://www.youtube.com/watch?v=n7qZMPmpQ_8
A világítótorony eredeti funkciója 1968-ban megszűnt, amikor is a homok lassan eltemette a szomszédos két épületet, amelyekben a futóhomokkal folytatott sziszifuszi küzdelmet mutatták be. A dán környezetvédelmi miniszter, Lea Wermelin a világítótornyot „nemzeti kincsnek” nevezte, ezzel indokolva a Rubjerg Knude világítótorony 80 méteres mozgatását, amely mintegy 5 millió dán koronába, azaz 212 millió forintba került.
2008-ban egy közeli templomot már lebontottak, megakadályozandó, hogy a tengerbe szakadjon. A román stílusú Mårup-templomot, amely körülbelül 1250-ben épült egy sziklán, az 1987-es film, a Babette ünnepe című film egyik helyszínéül is szolgált. Ez volt az első dán film, amely Oscart kapott, elnyerte a legjobb idegen nyelvű film díját. Talán emiatt is, a környező dűnék évente több mint 250 000 látogatót vonzanak.
Az épületek áthelyezése bár rendkívül látványos, ma már nem kuriózum: a 1963 és 1968 között, az Asszuáni-gát építésekor történt leletmentő akció során 64 méterrel fentebb fekvő területre helyeztek egy sor műemléket. Sikertörténet volt az is, amikor Eugeniu Iordăchescu építészmérnök vezetésével huszonkilenc olyan épületet sikerült megmentenie a lebontástól, amelyek útjában álltak Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor megalomániás városrendezési terveinek. A megmentett épületek között tizenhárom műemlék templomot és kolostort tartanak számon.
Kevésbé ismert, hazai történet, hogy Buda közepén a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia épületből 1943. november 17-én kimetszették először a főoltárt, és
13 perc alatt – kézi erővel! – eltolták új helyére, majd néhány nappal később a 720 tonnás szentélyt is: vaspályákon mozgó acélgörgőkön 90 perc alatt tették meg a 4 méter 80 centiméteres távot.
Az így felszabadult helyre építették be az új mellékhajót.
