23° C
Ma 2026. augusztus 14., péntek, Marcell napja van.
23° C
Ma 2026. augusztus 14., péntek, Marcell napja van.
Főoldal 5 piac 5 Növelni kell az állami beruházásokat

Növelni kell az állami beruházásokat

jan 25, 2021 | piac

A járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban, a gazdasági hadviselés azonban vegyes eredményt hozott – vélekedett a növekedés.hu portálon hétfőn megjelent legújabb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki szerint az állami beruházások növelésével jobban is teljesíthetett volna a magyar gazdaság.

 

Elmaradt a bravúr, nem tudtunk kanyarban előzni a múlt évben. A magyar gazdaság visszaesése a végleges adatok szerint az európai középmezőnyben lesz – írta a jegybank elnöke. Hozzátette, hogy mások azonban – németek, lengyelek, románok – jobbak voltak a beruházások, az építés, a közösségi fogyasztás fenntartása terén. Véleménye szerint elérhettünk volna jobb teljesítményt, ha képesek lettünk volna ötödével emelni az állami beruházások szintjét, valamint az építőipari és különösen a lakásépítési teljesítményt.

A versenynek azonban nincs vége, sőt a java még hátravan. A kanyar hosszabb és a terep nehezebb, mint elsőre tűnt – fogalmazott. A tavalyi év egyik legfontosabb eredménye, hogy sokkal többet tudunk az előzés körülményeiről, mint korábban – hangsúlyozta Matolcsy György. Kiderült egyebek közt, hogy teljesen új, gyorsított, központosított és azonnali visszajelzésekkel működő állami beruházási modellre van szükség. Továbbá arra, hogy az üzleti szektor és a családok is rákapcsolódhassanak saját beruházásaikkal a nagyívű állami programokra – fejtette ki a jegybank elnöke. (MTI)

 

0 hozzászólás

egyetemes

Rákóczi Ferenc rodostói házát mérték fel a BME hallgatói

Két magyar és egy török egyetemről is csatlakoztak a BME projektjéhez a fejedelem születésének 350. évfordulóján.   Minden iskolás tudja, hogy a Rákóczi-szabadságharc bukása után annak vezetője Rodostóban (a mai Tekirdağ, Törökország) élt, de azt már...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)