A csernobili és a fukusimai erőműbalesetek a tervezőmérnökök hatalmas felelősségére irányítják a figyelmet – hívta fel a figyelmet élőben közvetített internetes előadásában dr. Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézet egyetemi tanára, aki a Műegyetem Science Campus előadás-sorozatának keretében beszélt az ipari katasztrófák környezeti hatásairól.
Az előadás megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=DtQEkmy8jOM&t=100s
A bme.hu portál részletes beszámolót készített Aszódi Attila egyórás előadásáról. Mint írják: az 1986-os csernobili baleset fő oka az ún. RBMK típusú erőmű súlyos, elhallgatott konstrukciós hibája volt. A grafitmoderálású vízhűtéses rendszert kockázatos reaktorfizikai tulajdonságok jellemezték, ráadásul a reaktorzóna hatalmas és nehezen szabályozható volt: rosszul kialakított kompetenciaszintek, elavult mérés- és irányítástechnikai megoldások gyökeresedtek meg, amelyeket a nukleáris biztonsági kultúra hiányosságai csak tetéztek; egyes védelmi funkciókat kikapcsolhattak, a működtetők ugyanis egy nem engedélyezett kísérletet hajtottak végre, de a saját terveiktől is eltértek, miközben az erőmű biztonsági előírásait több ponton megszegték. A katasztrófa méretét fokozta a hermetikus védőépület hiánya is. Aszódi Attila úgy vélte – írja a portál –, hogy a csernobili eseményeket érdekes kettősség jellemzi: míg a tragédiához vezető okok között súlyos tervezői és üzemeltetői hibákat látunk, és a katasztrófa bekövetkezése után a baleset kezelésében is számos komoly hibát vétettek a szovjet illetékesek, a helyzet rendezésének és elhárításának későbbi szakaszában óriási erőfeszítések és a hősies viselkedés is megjelenik.
A baleset nemcsak a Szovjetunió felbomlásához vezetett, hanem a szovjet és a nemzetközi nukleáris ipart is nagymértékben érintette: jelentősen szigorodtak a tervezésre és a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályok, egyes országok pedig felhagytak az atomenergia használatával. A katasztrófa fontos következménye a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által 1990-ben bevezetett Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (angolul International Nuclear Event Scale, INES) kidolgozása volt, ami az azt alkalmazó országok közötti kommunikációt könnyíti meg mind a mai napig.
Hasonlóan konstrukciós hiba okozta a fukusimai katasztrófát is – hívta fel a figyelmet Aszódi Attila, felidézve, hogy 2011 tavaszán a Japán keleti partjainál bekövetkezett nagy Tohoku földrengés hatalmas cunamit idézett elő. Az egyes helyeken a 30 métert meghaladó hullámok 16 ezer ember életét követelték, miközben 130 ezer épület ment tönkre. A területen négy atomerőművi telephelyet érintett a szökőár: ebből háromban rendben leállították a reaktorokat, nem keletkezett komoly környezeti kár, nem úgy a Fukusima Daiicsi esetében.
A létesítmény méretezését – az 1970-es években – a cunamikkal kapcsolatos történelmi feljegyzések alapján végezték el, maximum 5,7 méteres hullámokkal számolva. A hűtővizet biztosító tengerparti szivattyútelep elhelyezését is ehhez igazították. És bár a blokkok épületeinek földszintje a tengerszinthez képest 10-13 m magasan volt, ez nem jelentett védelmet a 15-30 méteres szökőár ellen – emlékeztetett a műegyetemi oktató, hozzátéve a szomorú tényt: szakemberek még a balesetet megelőzően jelezték, hogy át kellene gondolni az erőmű biztonsági megoldásait.
A földrengés igen komplex károkat eredményezett. Összeomlott a villamos hálózat, a szivattyúk veszélyhelyzeti áramellátására szolgáló diesel-generátorokat – amelyek ilyenkor automatikusan működésbe lépnek – pedig a cunami tette tönkre. Ennek következményeként a hűtés hiányában a már leállt, de valamennyi hőt még termelő blokkokban az üzemanyag túlmelegedett, megsérült, majd megolvadt, a keletkezett hidrogén pedig felrobbant. A környezetet jelentős, a csernobilinek ugyanakkor csak tizedével megegyező mennyiségű radioaktív szennyeződés érte – részletezte a szakember, majd úgy fogalmazott: „az atomerőmű tervezésének sajátossága, hogy annak során nem csak a normál üzemet, hanem a rendkívüli eseményeket és különféle, speciális, ritka üzemzavarok kockázatát is figyelembe kell venni”. Hozzáfűzte: utóbbiak között több olyan kezdeti eseménnyel is számolnak a mérnökök, amelyek csak nagyon ritkán, tízezer vagy százezer évente következnek be. Ezen tervezési elvek betartása mellett válhat robosztussá, minden körülmények között biztonságossá a létesítmény. Elmondta még: a magyar jogrendben tízévente felül kell vizsgálni a reaktorok biztonságát, ezt a rendszeres kötelezettséget a japán nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer nem tartalmazta – írja a bme.hu portál.
Fotó: needpix.com
