Jelentős közlekedési, városépítészeti és a kulturális örökség ápolását célzó beruházásra kerül sor Mohácson és a város környezetében a következő években – jelentette be az építési és közlekedési miniszter november 28-án a Duna-parti városban.
Lázár János a Pávkovics Gábor mohácsi polgármester vezetésével zajló „ÉKM-csúcs Mohács” elnevezésű plenáris találkozót követő városházi sajtótájékoztatón azt mondta: a kormányzat célja, hogy Mohács és térsége a következő időszak győztese legyen, ehhez pedig kiváló apropó a csata 500. évfordulójához kapcsolódó 2026-os emlékév megszervezése. Mint mondta, Mohács a 2028 nyaráig megépülő új Duna-híddal, valamint a folyó keleti és nyugati partján megvalósuló új utakkal és a szintén épülő kereskedelmi kikötő üzembe helyezésével logisztikai központtá, jelentős ipari központtá fog válni néhány éven belül. (MTI, kép: FB/Lázár János)