-1° C
Ma 2025. február 15., szombat, Kolos és Georgina napja van.
-1° C
Ma 2025. február 15., szombat, Kolos és Georgina napja van.

Bejelentkezés

e-Mérnök Rendszer


* Elfelejtett jelszó
Emlékezzen rám


Letöltés
MMK Középtávú stratégia
2021-2025


Főoldal 5 praxis 5 Folytatódik a balatoni bringakörút felújítása

Folytatódik a balatoni bringakörút felújítása

szept 7, 2023 | praxis

Balatonudvari és Vonyarcvashegy között, összesen 10,5 kilométernyi szakaszon folytatódik a balatoni bringakörút felújítása – jelentette be szeptember 7-én Balatongyörökön az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési államtitkára.

 

Nagy Bálint elmondta: a Balatont körbeölelő, mintegy 205 kilométeres körút felújítása 2019-ben kezdődött el. Mára több mint a felén, 114 kilométeren végeztek a munkálatokkal. A Zala és Veszprém vármegyében most induló rekonstrukció közel nettó 550 millió forintba kerül, és az év végéig befejeződik a felújítás – tette hozzá az államtitkár. A politikus jelezte: a kerékpározás turisztikai szempontból és a napi munkába járás eszközeként is jelentős közlekedési alternatíva. Kiemelten fontos ugyanakkor, hogy biztonságos feltételek között lehessen kerékpározni, erre pedig leginkább a kerékpárutak adnak lehetőséget.

Magyarországon az elmúlt években mintegy 340 kilométernyi új bicikliút épült és közel 220 kilométernyi lett felújítva. Országszerte 336 kilométernyi új szakasz építésének és 220 kilométernyinek a felújítása van előkészítő szakaszban vagy már meg is kezdődtek ezeknek a munkálatai – ismertette Nagy Bálint. Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy elkészült a Budapestet a Balatonnal összekötő 108 kilométeres biciklis nyomvonal is, amelynek megvalósításánál nem a legrövidebb és leggyorsabb út volt az elsődleges, hanem a biztonság. A Balaton mellett pedig már a Tisza-tó is körbebiciklizhető.

A Balatonnál nemcsak az északi parton folytatódik a rekonstrukció, hanem ezzel párhuzamosan Siófoknál is felújítási munkálatok indultak. A déli parti város és Pécs közötti bringaút első szakaszaként mintegy két kilométeres nyomvonal újul meg bruttó 65 millió forintból – említette még Nagy Bálint.

Bíró Róbert, Balatongyörök polgármestere azt emelte ki, hogy a balatoni településeknek azért is fontosak a kerékpárutak, mert nemcsak a nyári hónapokban, hanem ősszel és télen is vonzzák a vendégeket. Pali Róbert, Vonyarcvashegy polgármestere azt emelte ki, hogy Keszthely közelsége miatt nemcsak a Balaton-parti településeknek, de az egész régió számára nagy jelentősége van a bicikliutaknak. (MTI)

fókusz

Egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye

A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő – szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának december...

história

Decemberi mérnök-kalauz

Technikatörténeti érdekességek, programok, műszaki- és mérnöki évfordulók 2024 decemberében.   Mérnök-kamarai szakmai továbbképzések Az év utolsó napjához közeledve a kötelező szakmai továbbképzések teljesíthetősége érdekében a Magyar Mérnöki Kamara egyes szakmai...

digitális mérnök újság


Mérnökigazolvány
Kamarai kedvezmények


Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)