-1° C
Ma 2025. február 15., szombat, Kolos és Georgina napja van.
-1° C
Ma 2025. február 15., szombat, Kolos és Georgina napja van.

Bejelentkezés

e-Mérnök Rendszer


* Elfelejtett jelszó
Emlékezzen rám


Letöltés
MMK Középtávú stratégia
2021-2025


Főoldal 5 országjáró 5 Elkészült a Debrecen belvárosát elkerülő nyugati kiskörút

Elkészült a Debrecen belvárosát elkerülő nyugati kiskörút

júl 6, 2022 | országjáró

Elkészült a Debrecen belvárosát elkerülő nyugati kiskörút harmadik üteme, ezzel immár a teljes, két kilométer hosszú utat birtokba vehetik a közlekedők – hangzott el az útszakasz július 6-án átadásakor.

 

Papp László, Debrecen polgármestere emlékeztetett rá, hogy már az 1930-as években tervezték a város főutcájával párhuzamos, azt tehermentesítő kiskörutat, amely mára valósult meg. Hosszú folyamat eredménye a beruházás: az első szakasz 2012-ben, a második 2015-ben, a harmadik, 419 méteres szakasz pedig mostanra készült el – ismertette. Hozzátette: a munkálatok 1,6 milliárd forintba kerültek, amelyhez az önkormányzat 230 millió forint saját erőt biztosított.     A hosszú előkészítés során további egymilliárd forintot költöttek kisajátításokra – mondta Papp László. A 2×3 sávos körúton buszsávokat és kerékpárutakat is kialakították, illetve 163 új fát ültettek – hangoztatta.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő, akinek polgármestersége idején kezdődött a beruházás, a miniszterelnökök körútjának nevezte az utat, amelynek három szakaszát gróf Tisza Istvánról, Nagy Imréről és Antall Józsefről nevezték el. Közölte: az elmúlt 24 év stabil debreceni városvezetése eredményeként valósulhatnak meg ilyen nagyléptékű beruházások, mint a nyugati kiskörút, korábban a 2-es villamos, illetve a belváros sétálóövezetté alakítása. Papp Csaba önkormányzati képviselő felidézte, hogy választőkörzetében az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek. Példaként említette a 2-es villamosvonal megépítését, a Pesti utca hatsávossá alakítását és a nyugati kiskörút megépítését. (MTI, kép: Facebook/Papp László)

fókusz

Egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye

A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő – szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának december...

história

Decemberi mérnök-kalauz

Technikatörténeti érdekességek, programok, műszaki- és mérnöki évfordulók 2024 decemberében.   Mérnök-kamarai szakmai továbbképzések Az év utolsó napjához közeledve a kötelező szakmai továbbképzések teljesíthetősége érdekében a Magyar Mérnöki Kamara egyes szakmai...

digitális mérnök újság


Mérnökigazolvány
Kamarai kedvezmények


Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)