November 19-től regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra, az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet – jelentette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Elsősorban nem informatikai cégek jelentkezését várják, hanem olyan vállalkozásokét, amelyek a versenyképességüket erősítő digitális fejlesztéseket szeretnének megvalósítani. Azoknak a kkv-knak és startupoknak érdemes pályázniuk, amelyeknek céljai illeszkednek a Digitális jólét program stratégiai céljaihoz, a digitális infrastruktúra, a digitális kompetenciák és a digitális gazdaság fejlesztéséhez, valamint a digitális állam megteremtéséhez.
A tőkeprogramra a közép-magyarországi régión kívüli vállalkozások jelentkezhetnek, a befektetés időtartama 2 és 7 év közötti, a befektető 50 százaléknál nem nagyobb részesedést szerez.
A tőkebefektetés jó lehetőséget jelent azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek tőkehelyzete nem teszi lehetővé a szükséges fejlesztéseket. A jelentkezők bármilyen területen dolgozhatnak, a legfontosabb, hogy magas növekedési potenciállal rendelkezzenek.
A pályázók első lépésként előminősítésen mennek át, amit három független szakértő végez el. A program lebonyolítására közbeszerzésen választották ki a pénzügyi közvetítőt, az MKB csoporthoz tartozó Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-t. A program 2023. december 31-ig tart.
Rákóczi Ferenc rodostói házát mérték fel a BME hallgatói
Két magyar és egy török egyetemről is csatlakoztak a BME projektjéhez a fejedelem születésének 350. évfordulóján. Minden iskolás tudja, hogy a Rákóczi-szabadságharc bukása után annak vezetője Rodostóban (a mai Tekirdağ, Törökország) élt, de azt már...


















0 hozzászólás