Közel 10 milliárd forintból új naperőművet épít az év végéig Kecskeméten a MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. – jelentették be szeptember 27-én Kecskeméten.
Alföldy-Boruss Márk Dezső, az Energiaügyi Minisztérium energiapolitikáért felelős helyettes államtitkára a bejelentés kapcsán elmondta: az eddigi telepítések révén eddig nagyjából 5300 megawattnyni napenergiás fotovoltaikus létesítmény van Magyarországon. Ebből 2000 megawatt háztartási méretű, míg 3300 megawatt körüli az üzleti, kereskedelmi naperőművi portfólió. Az előrejelzések szerint ez a mennyiség 2030 körülre 12 ezer megawattra bővülhet, és ebbe a sorba illeszkedik be a Kecskeméten megépülő naperőmű is, amely a jövőképhez 23,8 megawattal járul hozzá – fogalmazott. A politikus hangsúlyozta: az energiaellátás-biztonság érdekében Magyarország az Európai Unió integrált villamosenergia-piacának és földgázpiacának része, másrészt a Szlovéniával hamarosan kiépülő földgáz összekötővezeték révén már minden szomszédos országgal erős villamos energia és földgáz összeköttetései lesznek az országnak. Fontosnak nevezte a megfelelő tárolási képességet is. Hozzátette: Magyarország olyan földalatti földgáztároló képességekkel és készletekkel rendelkezik, hogy az ország éves földgáz felhasználásának most már több mint 65 százalékát képesek betárolni. Megjegyezte, hogy a tárolók töltöttsége jelenleg már 95 százalék fölötti. Közben azon dolgoznak, hogy a földgáz import csökkenjen, egyrészt az energiahatékonyság növelése révén, másrészt a hasznos források minél jobb kihasználásával. Ennek támogatása érdekében program indult a hazai földgázkitermelés ösztönzésére és növelésére – tette hozzá.
Alföldy-Boruss Márk Dezső kiemelte: jól látható, hogy az ipari felhasználás, energiafelhasználás milyen mértékben tolódik el földgáz bázisról a villamos energia bázisra, ugyanakkor a közlekedésben és a háztartások esetében is váltás készülődik. Hozzáfűzte, hogy ennek alapján a villamos energia terén különféle energia szuverenitási programokat kell végrehajtani. Ilyen program például az erőművek fejlesztése, amelynek két nagy bázisa az atomenergia-, illetve a napenergia-fejlesztések – sorolta.
A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy elindult a paksi erőmű üzemidő-hosszabbítására irányuló projekt. A cél az, hogy a 2032 és 2037 között lejáró üzemidejű négy blokknak további 15-20 éves üzemideje legyen, vagyis 2032 helyett 2052 és 2057 között fussanak csak ki a Paks I. erőmű blokkjai, és emellett párhuzamosan zajlik a Paks II. fejlesztés is. Mind a két fejlesztés záloga annak, hogy olcsó és stabil energiaellátása lehessen Magyarországnak, de ide tartoznak a napenergiás fejlesztések is – tette hozzá. Közben folyik a munka annak érdekében is, hogy a villamos energia is tárolhatóvá váljon Magyarországon. A kidolgozott technológiák azt a célt szolgálnák, hogy az időjárásfüggő energiatermelők kiegyensúlyozottabb kínálatot tudjanak biztosítani. Az átmeneti időszakra pedig, amíg a tárolási képességek megépülnek, szükséges az Európai Unió által is átmeneti technológiaként elismert földgáz erőművi fejlesztések bővítése – fogalmazott Alföldy-Boruss Márk Dezső.
Gál László, az MVM Zöld Generáció Kft. ügyvezetője kiemelte: az a céljuk, hogy minél inkább karbonsemlegesen tudjanak villamos energiát előállítani, és minél inkább biztosíthassák az ország energiafüggetlenségét. A zöldenergiatermelést tagvállalatuk jelenleg nyolc szélturbinával, több mint 160 naperőművel, és két, a tiszalöki és a kiskörei vízerőművel tudja biztosítani – tette hozzá.
Gaál József, Kecskemét alpolgármestere arról beszélt, hogy a beruházás nagyon fontos a város energiabiztonsága szempontjából, a fejlesztés ugyanis 12 ezer lakás energiaszükségletét képes biztosítani. Az elmúlt öt évben részben az MVM közreműködésével 18, döntő többségükben oktatási intézményben valósult meg naperőműfejlesztés. A város jelentős részét hőenergiával ellátó kecskeméti Termostar fejlesztése eredményeként pedig az év végére már működni fog az a faaprítékos fűtőmű, amely egy kiszámítható, a térségi alapanyagokra építő hőtermelési kapacitást biztosít majd.
Bilinszky Péter, az MVM Zöld Generáció Kft. üzleti projekt igazgatója felidézte, hogy Kecskeméten korábban négy, egyenként 0,5 megawatt alatti teljesítményű erőművet létesítettek. A tervek szerint a jövőben egy energiaközösségi projekt keretében egy szintén 20 megawatt teljesítményű erőművet létesítenének. Az igazgató elmondta: az aktuális, 2023 júniusában elkezdődött projekt tervezett összköltsége 9,748 milliárd forint, amelyhez 4,025 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében. A Borbás városrész közelében az év végére megépülő napelemes rendszer évi átlagban mintegy 99 687 gigajoul villamos energiát termelhet, ami több mint 12 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten mintegy 27 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid kibocsátása. Bilinszky Péter elmondta: az erőmű része lesz egy kapcsolóállomás, nyolc transzformátor és több mint 43 ezer napelem. Az általuk megtermelt villamos energia átalakításáról 67 inverter gondoskodik majd. Az erőmű tervezett élettartama 25 év, tehát a villamosenergia-ellátást várhatóan 2048-ig tudja biztosítani majd. (MTI)