A Bács-Kiskun Vármegyei Mérnöki Kamara 2024. november 27. napján rendezte meg Évzáró Taggyűlését a Neumann János Egyetem CAMPUS Oktatási Épületében.
Hatalmas örömünkre szolgált, hogy az idén immáron harmadik alkalommal összehívott Taggyűlésen 93 kamarai tagunk tisztelte meg jelenlétével az eseményt.
A Taggyűlésen megjelenteket Abonyi Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Mérnöki Kamara elnöke köszöntötte, majd Pék Gáspár főmérnök kiváló előadását hallgathattuk meg a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. Biomassza Fűtőmű projektjéről, megismerkedhettünk a Fűtőmű műszaki, gazdasági paramétereivel, illusztrációkon keresztül bepillantást nyerhettünk a napi működésbe.
Az előadást követően az Évzáró Taggyűlés az elsőfokú etikai-fegyelmi bizottságba delegált tag és póttag tisztségre történő választással folytatódott. Ottmár László, a Választási Jelölőbizottság elnöke ismertette a jelölési folyamatot, valamint beszámolt a választás előkészítéséről, ezután a jelöltek bemutatkozására is sor került. A szavazás eredményesen zárult, az elsőfokú etikai-fegyelmi bizottságba delegált tag tisztségre Bálintné Tapolcsányi Katalin került megválasztásra, a póttag Bánfi Attila lett.
Végezetül Abonyi Csaba összefoglalta az év történéseit, főbb eseményeit, ezután a délutánt jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel, pezsgős koccintással és fogadással zártuk.
A rendezvényt Csillag-Molnár Melina és Németh Zsolt énekes – gitáros produkciója színesítette.
Molnárné dr. Bóta Alexandra titkár