2020 a mentális, hozzáállási fordulat éve a digitalizáció szempontjából az építésgazdaságban – nyilatkozta interjúnkban Csaba Zsolt, az Európai Szabványügyi Bizottság BIM műszaki bizottságának munkájában hazai tükörbizottságként közreműködő Magyar Szabványügyi Testület BIM nemzeti szabványosító műszaki bizottság elnöke.
Nevezhetjük az idei esztendőt a fordulat évének a szektor digitalizációja szempontjából?
Mentális, hozzáállási értelemben határozottan igen. A COVID előtt ki gondolta volna, hogy működhet egy Skype-os állásinterjú, nyelvvizsga vagy akár egy Teams-es tervegyeztetés – és sorolhatná mindenki a meglepő példákat. Létrejött egy kollektív tapasztalat arra, hogy egyrészt nagy változásokhoz is képesek vagyunk gyorsan alkalmazkodni, másrészt rengeteg megoldás már kész van, csak el kell kezdeni használni. A vírusjárvány kevés pozitív hatásának egyike a szektorunk szabványos BIM gerincű digitalizációjának felgyorsulása lehet.
Milyen más fontos tendenciákat láthattunk még ebben az évben itthon?
A szakmai összefogást, amit a szabványosítás egyik tapasztalataként gyakran ajánlok is mások figyelmébe. Idén a korábbinál is több szereplő ébredt rá: a digitalizáció kapcsán nem elég a saját szervezetük önálló erőfeszítése, mert sok dolog csak összefogással valósítható meg. Idén például két nagy múltú egyetem egyeztetve alakította ki saját induló BIM szakmérnöki képzését, kivitelező cégek és egy szoftverfejlesztő startup összefogásban pedig az építőanyagok azonosításával, szállítólevelekkel és építés helyszíni logisztikával foglalkoznak. Ez utóbbi esetben azt gondolhatnánk, ez egy olyan digitalizáció, ami nem, vagy nem nagyon kapcsolódik a BIM-hez és annak szabványosításhoz. Pedig az épített környezet digitális ellátási láncával a nemzetközi színtéren már foglalkoznak egy ideje, illetve az ezekhez is szükséges kapcsolódó szabványok nemrég megjelentek vagy hamarosan megjelennek. A hazai összefogást erről és a jelenleg rendelkezésre álló szakmai információkról, illetve a jövőben várható fejleményekről tájékoztattam, így esély nyílik arra, hogy olyan megoldást fejlesszenek, amit nem, vagy csak alig kell egy majdani teljesen összeálló európai rendszerhez igazítani, vagy akár annak egyik pilotja is lehet. Ennek az esetnek tehát van egy olyan tanulsága, hogy mielőtt itthon ki akarunk találni valamit, érdemes nemzetközi kitekintést tenni, szinte mindig fogunk találni viszonyulási pontokat, s ebben a szabványosítás egy kiváló, évekre előre néző kitekintési lehetőség, igyekszünk is ezeket az információkat becsatornázni a hazai szakmai vérkeringésbe. Ebből is látszik, hogy a BIM szabványosítás rendkívül szerteágazó és az egész szektort alapjaiban érinti. Világos persze, hogy a szektor digitalizációja nem egyenlő a BIM bevezetésével, de a BIM gerinc nélkül nincs nemzetgazdasági szinten értelmes digitalizáció. Szerencsére a legtöbb digitalizációs esetben magától értetődő a BIM-mel való összefonódás vagy összekapcsolódás.
Milyen tévedések élnek még a BIM kapcsán 2020-ban?
Azon az alaptévedésen már talán túl vagyunk, hogy a BIM egy szoftver. De azt még sokan vallják, hogy a BIM csupán egy eszköz és a mérnöki építészeti értékteremtésnek sokadik szintű alárendeltje. Ha ezt a kérdést távolabbról szemléljük, akkor eljutunk a digitális átmenet versus digitális átalakulás kérdésköréhez. Ennek lényege, hogy a digitális átmenet pusztán a meglévő megoldásokat próbálja digitalizálni – lényegében változatlan formában és kontextusban –, míg a digitális transzformáció megváltoztatja az addigi folyamatokat, a meglévő szervezeti struktúrát és kultúrát, vagy akár az üzleti modellt és szerződési rendszereket. Ezen a szemüvegen keresztül nézve anno a rajztábláról a CAD-es „digitális rajztáblára” való váltást tekinthetjük digitális átmenetnek, de a BIM szervezetre történő implementálása már a most aktuális „level 2” szinten is digitális transzformációnak tekinthető. Ez pedig messze túlmutat az egyszerű eszközként való használaton, főként, ha figyelembe vesszük, hogy a BIM rendszerben nem csak új utakon jutunk el a kitűzött célig, hanem maguk a célok is szinte automatikusan mások lesznek. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy például a teljes életciklussal kapcsolatos célok felkerülnek az étlapra.
Jól értem, hogy egy digitális átmenet után következik be a digitális átalakulás?
Ennél még izgalmasabb. Úgy látom, hogy egy széleskörű digitális átmenet közben foltokban következik be a digitális átalakulás. Míg az előbbi főleg a még teljesen analóg területeken, az utóbbiak inkább a már eddig is digitalizált területeken jellemzőek.
Van tanulsága más ágazat digitalizációjának az építésgazdaságra vonatkozóan?
Gyönyörű hazai példák és tanulságok mutatnak utat. Csak két érdekesebbet említenék: az azonnali átutalási rendszer bevezetését és az elektronikus számlázás kötelezővé tételét. Ezek túlmutatnak saját szektorukon, több éves előkészítés és az érintettekkel történő egyeztetés eredményei, többlépcsős bevezetés, pozitív nemzetgazdasági és versenyképességi hatások, állami szerepvállalás, összefüggés európai szintű kezdeményezéssel, pozitív innovációs és környezetvédelmi hatások – és még lehetne folytatni tovább a sort. Külön érdekesség, hogy az említett fejlesztések önmagukban elsőre csak digitális átmenetnek tűnnek, valójában azonban olyan láncszemek, amelyek segítségével sok szereplő a valódi digitális transzformációt tudja létrehozni vagy a meglévőt kiteljesíteni.
Ezek szerint segítene, ha kötelezővé tennék mondjuk a BIM használatát?
Emlékszem két idei konferenciára, az egyiken még online is megkönnyebbült sóhajt lehetet hallani, amikor az állam részéről elhangzott: mindenki nyugodjon meg, nem lesz 2021. január elsejétől kötelező a BIM. Ezzel szemben többen is külső állami kényszert sürgettek, mondván, ez összességében pozitív impulzust adna a szektornak. Személyes véleményem az ügyben évek óta változatlan: szükség van egy, a szakma legalább részleges rábólintását bíró nyilvános, előre ismerhető hazai BIM útitervre, amely mondjuk egy öt-hétéves fokozatos bevezetés során valamilyen szakmai elv alapján az épített környezet egyre nagyobb részére vonatkozó, az idő előre haladtával egyre fokozódó BIM követelményeket először magas, majd egyre csökkenő támogatásokkal párosítja.
Ezek szerint egy igazi transzformáció nem fog menni az állam szerepvállalása nélkül?
Megítélésem szerint létezik egy üvegplafon, ameddig a piac önmagában képes fejlődni, de e felett ez egyrészt nem feltétlenül érdeke, másrészt az állammal szemben nincs birtokában az ehhez szükséges eszközrendszernek. Egy szintig tehát valójában az igazi kérdés az, hogy egy koordinált vagy koordinálatlan fejlődés fog bekövetkezni. A koordinálatlan fejlődés mellett a „győzzön a jobbik a piaci versenyben” elvét, a koordinált fejlődés mellett pedig a korlátos erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodást és a BIM-re jellemző cég szint feletti (projekt, szektor) makroszintű szempontok érvényesítését szokták felhozni. Részemről a koordinált megoldást támogatom és nemzetközileg is látszik egy ilyen tendencia. Úgy gondolom, ez jobb eredményt, de a nehezebb út választását jelenti. Az idei év fejleménye a konkrét együttműködések mellett pont ennek az általános szakmai koordinációra való igénynek a megjelenése, ami tetten érhető volt konferenciákon, szakmai egyeztetéseken, akár már az állam valamely szereplője kezdeményezésére. Ezek értelme az, hogy a szereplők lássanak a pályán és ez alapján tudjanak fejleszteni, saját erőforrásaikkal jobban gazdálkodni. Mi a BIM szabványosítás oldaláról is támogatjuk ezeket, sőt a MSZ EN ISO 19650-1, -2 magyar nyelvű változatának elkészítésekor mi magunk kezdeményeztünk egy külső véleményeztetési kört, és visszacsatoló online meetinget is tartottunk BIM szakértők számára. A többszáz visszajelzés segített az anyagot még jobbá tenni, a szakma számára pedig egy kicsit sikerült közelebb hozni a szabványosítást. A szabványok szakmai egyeztetési folyamata tehát befejeződött, a csupán két függőben maradt kérdésben bizottságunk a napokban dönt, és ezzel szakmailag is lezárul a folyamat. Ezután egy nyelvi és egy általános szabványosítási lektorálást követően várhatóan az első negyedévben kihirdetésre is kerülnek majd a szabványok.
Tehát akkor az a várakozás, hogy itthon az állam nem fog szerepet vállalni a digitalizációs BIM-es folyamatban?
Épp ellenkezőleg, biztos vagyok bene, hogy végül az állam meg fog érkezni, de ennek az időzítése és az ebből adódó fogadtatása egyáltalán nem mindegy sem a piacnak, sem az államnak. Ha ugyanis a piac már jórészt túl lesz az átalakuláson és az ehhez kapcsolódó pozitív hozadékon, akkor az állam megjelenését egy elkülönülten érkező teherként is megélhetik. Hiszen ez olyan elvárásoknak való megfeleléseket is támaszthat a piac felé, amit esetleg nem láthatott előre a saját átállása során vagy a kialakított megoldását hozzá kell igazítania. A jó hír az, hogy hasonló horderejű változásokat hozó nagy átállásokat – mint a korábban említett más szektoraink példái mutatják – meg tudunk oldani itthon. A rossz hír az, hogy az építésügy kormányzaton belüli széttagoltsága, párosulva a gyakori személyi változásokkal, sajnos nem könnyítik meg egy egységes, ideális időzítésű koncepció kidolgozását és végrehajtását. Az ideális megoldás az előre kiszámítható BIM útiterv keretében történő állami megjelenés lenne, viszont ennek időzítésével szerintem legalább 2 évvel vagyunk lemaradva az ideálistól, de ez még kezelhető lehet.
Milyen várakozásokkal tekintsünk 2021-re, mi lenne jó és mire számíthatunk?
Címszavakban: nagyobb belátás, gyorsuló digitális transzformáció, tömegesedés kezdete, a hazai pionírok továbbfejlődése, nemzetköziesedés – kevert relációk: külpiacra kilépő hazaiak, külföldi befektetőknek megfelelni tudó hazaiak –, koordináció és együttműködés további erősödése, a digitalizáció és a BIM rétegeinek és összefüggéseinek jobb megértése. Ha ezekből csak néhány vagy néhány csak részben megvalósul, akkor sikeres 2021-et tudhatunk magunk mögött. Elvi síkon azt remélem, jóval többen lesznek kulcspozícióban azok, akik megértik, hogy a szektor szabványos BIM gerincű digitalizációjában való jelentős előrelépés sajnos nem „kívánságműsor”, amit akkorra halaszthatunk, amikor a leginkább jól esne az átalakulás. Meg kell érteni, ez elsődlegesen egy nemzetgazdasági versenyképességi kérdés, amihez számos más stratégiai cél is társul, és ezek a célok valójában súlyos kényszerekből fakadnak. Csak két példa: a külföldi befektetők magasszintű BIM-es elvárásainak legyenek kellő számban megfelelni tudó hazai cégek, illetve a külpiacokon megjelenni tudó, versenyképes magyar építésgazdasági szereplők. Bízom benne, hogy a talán legnagyobb lemaradásban lévő megbízói oldalon egyre több követésre méltó, BIM-esen jól indított projektekkel találkozhatunk. A hazai ingatlanos szakma tavaly és idén elindult külföldre „kifektetni”, nem mindegy milyen digitalizációs szemléletet visznek, illetve hoznak. Meggyőződésem, hogy érdekes összehasonlító tapasztalatokról fognak beszámolni. Saját házunk táján a BIM szabványosításban a 19650-es szabványsorozat következő részeinek magyarnyelvű változatainak elkészítését és a már korábban kifejtett módon a szabványok „akadálymentesítésének” folytatását ígérhetem. A gyakorlatban pedig azt remélem, hogy a szektorunk digitális transzformációja és a vele kéz a kézben járó technológiai fejlődés újra vonzóvá teszi szektorunkat a fiatal generációk számára.
