Elkészült az árvizek és az aszályos időszakok kezelésére is alkalmas Tisza-Túr árapasztó tározó, a Magyarországon mintaprojektnek számító, több mint 35,8 milliárd forintból megvalósult beruházást október 26-án adták át a magyar-ukrán határ melletti Milotán.
Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója az ünnepségen elmondta, a komplex vízgazdálkodási rendszerként működő tározó árvizek idején 50 centiméterrel képes csökkenteni a Tisza vízszintjét, valamint jelentős szerepe lesz a vízpótlásban és abban, hogy egyensúlyban tartsa a térség vízháztartását. Emlékeztetett, az ország ezen részének 1998 és 2010 között bőven kijutott a vízgazdálkodási problémákból, többször rekordárvizekkel kellett megküzdeniük a szakembereknek és a településeknek, a 2001-es árhullám idején egy gátszakadást is orvosolniuk kellett. A térség folyóit 2000-ben cián- és nehézfémszennyezés érte Romániából, az utóbbi években az Ukrajnából a Tiszán, illetve Romániából a Szamoson és a Krasznán érkező szemét és nagy mennyiségű petpalack okozta problémák mellett az elmúlt tíz év aszályos időjárása egyaránt gyarapította a vízgazdálkodási kihívásokat – sorolta. Az elmúlt tíz évben folyamatosak a fejlesztések a Felső-Tisza mentén, ennek köszönhetően emelkedik a térség vízbiztonsága – tette hozzá az OVF vezetője. Láng István kitért arra, ezzel a fejlesztéssel még nincs teljesen készen a Felső-Tisza árvízvédelmi rendszere, be kell fejezni a Túr töltéseinek erősítését, valamint szükséges egy új híd építése a Tiszán Kisar és Tivadar között. A Túr töltésfejlesztési tervei elkészültek, a híd megépítése azonban kérdésessé vált, mivel a jelenlegi szabályozás szerint a beruházáshoz nem lehet európai uniós forrásokat felhasználni. Keressük a megoldást a Nyírség és a Hajdúhátság vízpótlására, a tervezés már elkezdődött – fogalmazott a szakember.
Dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője beszédében emlékeztetett, a Szamos-Kraszna-közi és a beregi után ez a harmadik olyan árvízszint-csökkentő tározó a Felső-Tiszán, amely a folyó magas vízállása esetén képes megfelelő árvízvédelmet biztosítani a veszélyeztetett településeknek. A Tisza, a Túr és a magyar-ukrán határra vezető 491-es főút között elhelyezkedő, 16 négyzetkilométeren megépült létesítmény 42 millió köbméter víz befogadására alkalmas. A Tisza bal partján megépített, másodpercenként 870 köbméter vízátbocsátó képességű vízbeeresztő műtárgy segítségével a tározó rövid idő alatt feltölthető, a vizek leeresztésére pedig a Túr jobb partján Tiszakóródnál alakítottak ki egy leeresztő műtárgyat.
A tározó körüli közel 18 kilométer hosszú töltés új aszfaltburkolatot kapott, hét kilométeren fejlesztették a Túr töltéseit, három mobil árvízvédelmi fal épült, felújítottak tizenhét zsilipet és átereszt, valamint 47 kilométeren végezték el a környező csatornák rekonstrukcióját. A Tiszabecsnél létesített, naperőművel működtetett elektromos szivattyúteleppel lehetőség lesz a Tisza vizét a meglévő belvízi csatornarendszerbe vezetni, így a terület állandó vízborítást kap; a rendszerbe bekapcsolt holtmedrekből, illetve anyagnyerőhelyekből folyamatosan tud szivárogni a víz a talajba, növelve a talajvíz szintjét. A projekt keretében megépült továbbá öt vízrajzi állomás, egy új gátőrház és egy védelmi raktár is.
A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) című program keretében elkészült tározó uniós és magyar költségvetési forrásból épült meg. (MTI, fotó: dr. Tilki Attila/Facebook)