Akár egy évtizeddel kitolódhat az első jégmentes északi-sarki nyár előfordulása: az éghajlati modellek túlbecsülik az emberi tevékenységből származó üvegházgázok okozta északi-sarki jégolvadást az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének (CSFK FGI) új kutatásának eredményei szerint – áll az ELKH június 21-i közleményében.
Az intézet tudományos segédmunkatársa, Topál Dániel által vezetett kutatásról szóló tanulmány a világ vezető szakfolyóiratában, a Nature Climate Change-ben jelent meg, eredményei áttörést hozhatnak az első jégmentes nyár körüli bizonytalanságok értelmezésében. Topál Dániel az ELKH közleményében hangsúlyozza, ez nem jelenti az ember éghajlat-módosító szerepének megkérdőjelezését, mint fogalmazott, „továbbra is bizonytalan, hogy mekkora mértékben okozhatja a szén-dioxid-kényszer a sarki szélváltozásokat”. A kutatók a tanulmányban megállapították, hogy eddig nem jól modellezték a trópusi óceán-légkör kölcsönhatások által keltett bolygóléptékű légköri hullámmozgásokat, és ezt a hatást korrigálva tűnik úgy, hogy az első jégmentes nyár előfordulásának valószínűsége legalább egy évtizeddel kitolódhat, ami az eddigieknél sokkal optimistább jövőképet fest. A tanulmányban leszögezik, hogy az ipari, mezőgazdasági és egyéb emberi tevékenységek során a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának növekedése egyértelműen a bolygó felmelegedését vonja maga után, ennek talán legkézzelfoghatóbb jele az északi-sarkvidéki tengerjég és a grönlandi jégtakaró gyors olvadása, melyet a klímaváltozással együtt járó északi-sarki hőmérséklet-emelkedés okoz. Topál Dániel kiemeli, hogy a sarki területek a földi átlagnál jóval nagyobb mértékű felmelegedést mutatnak egységnyi szén-dioxid-kibocsátásra, ez az úgynevezett klímaérzékenység, amelynek pontos számszerűsítése napjaink egyik legnagyobb kihívása és megoldatlan problémája.
A CSFK FGI kutatója hangsúlyozza, hogy az éghajlati modellek „pontosságának” kiértékelésére bevett gyakorlat a modellek által szimulált sarki jégolvadás és a műholdas mérések alapján látott jégolvadás közvetlen összehasonlítása, ebből a megközelítésből azonban hiányzik egy, az eddigi kutatások során figyelmen kívül hagyott lépés: az éghajlati rendszer számítógépes modelljei ugyanis a valós megfigyelésekhez képest jóval kisebb jelentőséget tulajdonítanak a bolygóléptékű légköri áramlások okozta jégolvadásnak. Az Északi-sark klímaérzékenységének vizsgálatakor figyelembe kell venni a nagyléptékű légköri cirkulációs változások szerepét – teszi hozzá a kutató. Topál Dániel és munkatársai pontosan számszerűsítették a légköri cirkuláció által okozott jégolvadást egy komplex, a grönlandi jégmező és a tengerjég fizikáját explicit formában tartalmazó csatolt jég-óceán-légkör-föld éghajlati modellben (Community Earth System Model v.2), így pontosan el tudták különíteni a szél okozta jégolvadást a szén-dioxid által közvetlenül okozott olvadástól.
A tanulmány megállapítása szerint a sarki szélmező mintegy 50 százalékban felelős az utóbbi négy évtizedben látott olvadásért, míg a kutatók becslései szerint ugyanez a szám az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) legújabb jelentésében is szereplő éghajlati modellekben viszont átlagosan csak alig több, mint két százalék. Topál Dániel kiemeli, „megdöbbentő volt látni, hogy a hiba szisztematikusan az összes modellt érinti. Ekkor vált világossá a probléma valós súlya. Fontosnak véltem egy minél egyszerűbb eljárást kidolgozni ennek a hibának a korrigálására, melyet aztán a klímaközösség elé tárva alternatív útvonalat mutathatunk”. Az eredmények szerint a hibát korrigálva a modellek által előrejelzett, az üvegházgázkényszer okozta jégolvadás lelassul. A szerzők következtetései alapjaiban határozhatják meg a következő generációs éghajlati modellek kiértékelésekor alkalmazott módszereket a klímaérzékenység tekintetében. (MTI)
