Kovács István a mérnöki díjszabás korszerűsítésének feladatairól
A kamarák talán legfontosabb tevékenységének tartanám az ÉMTSZR befejezését, rendeleti szabályozását és aktualizált díjszámítás-ajánlásunk megalkotását, mert tervezőink, mérnökeink és építészeink érdekképviseletét és érdekérvényesítését legjobban ezek biztosítanák – vélekedett interjúnkban Kovács István. Az MMK elnökségi tagja tizenkét éven át foglalkozott a mérnöki díjszabás kérdéseivel.
Dubniczky Miklós
Az elmúlt években rengeteget foglalkoztál a díjszabás kérdéseivel, legutóbb az új tervezési szolgáltatási rendszer kidolgozásánál. Hol tart ma ez a munka?
Három elnökségi ciklusban, tizenkét éven át foglalkoztam a mérnöki díjszabás, majd az új tervezési és szolgáltatási rendszer témáival. Az interjút megelőzően ezernyi dokumentumot néztem át, hogy felfrissítsem az emlékezetemet. 2010-ben, még dr. Kováts Gábor elnöksége alatt kapott megbízás alapján negyedmagammal – dr. Hajtó Ödön, Dezső Zsigmond és Kun Gábor mérnöktársaimmal együtt – alkottuk meg a ma hatályban lévő Mérnöki és Építészeti Díjszabást, a MÉDI-t. 2010 után ez a bizottság jelentősen átalakulva folytatta munkáját, de igazi lökést a 2015/1567-es Kormányhatározat hozott, amely szerint 2016. december 15-ig az érintett szakmai szervezetek bevonásával ki kell dolgozni „az Építészeti, Mérnöki Tervezési és Szolgáltatási Rendszert és a hozzá kapcsolódó minimális tervezői díjszabást, az érintett jogszabályok módosítását.” Az, hogy a téma Kormányhatározatba került, nagy szerepe volt a MÉDI Bizottság előkészítő munkájának, és MMK akkori elnökasszonya, Barsiné Pataky Etelka érdekérvényesítésének. A kormányhatározat nagy lendületet és főleg optimizmus adott a munka folytatásához. 2010-től hét éven át dolgoztam az új tervezési és szolgáltatási rendszeren, s az arra alapuló, a MÉDI-től jelentősen eltérő díjszabással, akkori együttes nevükön az Építészeti, Mérnöki Tervezési és Szolgáltatási Rendszerrel (ÉMTSZR). Az elkészült munkát bemutattam a 2016. novemberi rendkívüli küldöttgyűlésen. A küldöttek elfogadták az előterjesztett ÉMTSZR koncepcióját és a rendszerhez kapcsolódó ajánlott tervezői díjszámítás alapelveit, egyúttal felhatalmazták a kamara elnökségét, hogy terjessze a koncepciót a Miniszterelnökség elé, illetve egy kamarai munkacsoport dolgozza ki a díjszámítás részleteit úgy, hogy az a 2017. májusi küldöttgyűlés elé terjeszthető legyen. A 2013-2017 elnökségi ciklusból hátralévő időben a részletesen kidolgozott anyag végül nem került a tisztújító küldöttgyűlés elé, alelnöki ciklusom tervezett befejezését követően pedig kikerültem a témával foglalkozók köréből, és sajnálattal tapasztalom, hogy a célvonal előtt a folyamat leállt, megrekedt, és az anyag küldöttgyűlési előterjesztésének gondolata azóta sem merült fel.
Valójában miért állt meg ez a folyamat?
A befejezés legfőbb okát abban látom, hogy az ÉMTSZR bekerült a korábban Beruházási Kódexként ismert, majd Beruházási Folyamatok Rendszerének átkeresztelt anyagba. A BFR-ben a mérnöki- és építészkamarai tagok mellett új piaci szereplők is felbukkantak, velük együtt más érdekérvényesítési törekvések is megjelentek, s ezek rengeteg kompromisszum elfogadására és hosszú egyeztetési folyamatra késztettek bennünket. Azóta távozott közülünk Éhn József is, akinek őriási érdemei voltak BFR megfogalmazásában. Én azt szerettem volna, hogy alkossuk meg a mérnökeinknek fontos ÉMTSZR-t, csak erre kérjük meg a kormányrendeletet, a benne szereplő ajánlott díjszabást pedig a kamarai törvény értelmében frissíthetjük, és ajánlásként alkalmazhatjuk. Az ÉMTSZR – ami egy alapjaiban új, modern szolgáltatási rendszer, a hozzátartozó díjszámítással – ugyanis csak a mérnöki- és az építészkamarák kompetenciája. Ma is azt javaslom, hogy ezt ne kössük össze a BFR-rel. Ha az elmúlt három év tervezői boom-időszakában az új szolgáltatás szisztéma szerint megnövekedett mérnöki feladatainkat csak tíz százalékkal megnövelt díjakkal végeztük volna el, óvatos becslésem szerint évente mintegy 10 milliárd forinttal több jutott volna a tervezőkollégáknak.
Az ITM-ben most dolgoznak az új építésgazdasági stratégia megalkotásán. Várható, hogy ebben végre megjelennek a kamara által német mintára összeállított beruházási- és tervezési rendszer elemei?
Amióta rálátásom van a Beruházási Kódex történetére, nincsenek illúzióim az ITM új építésgazdasági stratégiájába bekerülő BFR-ről. Ennek legfőbb okát abban látom, hogy a BFR-hez szükséges szakmai szabályozás megosztott: részint a Miniszterelnökséghez tartozó építészeti és építésügyi helyettes államtitkársághoz, részben pedig az ITM-hez tartozó építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkársághoz tartozik. Számtalanszor olvashattuk, hogy az MMK hányszor, milyen sok helyen kérte már, foglalkozzanak végre az illetékesek a BFR kérdésével, ám ezekre eddig semmiféle kormányzati intézkedés nem történt.
A közbeszerzési eljárásokban ma milyen díjszámítást vesznek figyelembe?
A közbeszerzési eljárásoknál a 322/2015 kormányrendelet az irányadó. Tervezői ajánlatkérés esetén a rendelet a szakmai ajánlatot a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont vagy a legalacsonyabb költség értékelésére alkalmas rész-szempontok szerint vizsgálja. A közbeszerzési törvény 76. paragrafusa értelmében nem alkalmazható a legalacsonyabb ár szempontja egyedi értékelési szempontként. A kamara több alkalommal tervbe vette mérnökeinek szakmai rész-szempontba sorolható minősítését. Ez nem csak az egyéni mérnökök, hanem a mérnöki szolgáltatást végző cégek minősítését is tartalmazta volna. Sajnos ez a munka nem készült el, pedig csak egy ilyen szakmai hozzáértő szervezet minősítése alapján lehetne közbeszerzés során almát az almával, körtét a körtével összehasonlítani. Nagyon jó lenne, ha mérnöki kamara egységes szemléletű szakmai minősítési rendszert dolgozna ki. A közbeszerzéshez tartozik még egy mérnökeinket, építészeinket nagyon foglalkoztató kérdés: a tervezés-kivitelezés (design & build) együttes ajánlattétele. Erre vonatkozóan a kormányrendelet korábban ezt csak kivételesen indokolt esetekben javasolta alkalmazni, elsősorban az ún. sajátos, vonalas létesítmények esetében. Lazított ezen a kiemelt beruházások fogalmának bevezetése, melyek során a kiemelt kategóriába sorolt – többnyire állami, kormányzati – beruházások esetében a kivételesen indokolt kategóriába eső építési beruházásokat egyre gyakrabban, egyre nagyobb számban alkalmazzák. Saját tapasztalatom szerint, hivatkozási alapnak az MMK díjszámítási ajánlata megfelelő.
És mi a helyzet a magánmegrendelői piacon? Milyen díjak érvényesíthetők a fejlesztési projektek tervezésében, szakértésében, és itt mi a díjfelosztás elve?
A „magánmegrendelő” fogalma nagyon széles, családi ház építőtől multinacionális gigaberuházásig terjedően. Ugyanilyen változatosak a magánmegrendelői piacon elérhető, érvényesíthető tervezői díjak is. Nem mondható ki egyértelműen, hogy a kisebb magánmegrendelői beruházások esetében a minél alacsonyabb tervezési díj lenne a mérvadó, vannak nagyon igényes projektek, ahol az esztétikát, a műszaki tartalmat, vagy a korábbi tervezői referenciákat is lényeges értékelési szempontként veszik figyelembe. A nagyberuházások esetében pedig általában egy, a megrendelő által rendszeresen alkalmazott, kiérlelt tervezési ajánlattétel eredményét értékelik, ahol a cég korábbi tervezési, beruházási, megvalósítási tapasztalatainak, illetve a német HOAI vagy ahhoz hasonló nemzeti díjszámítási ajánlás figyelembevételével történik a tervezők kiválasztása. Ezeknél a magánmegrendelői beruházásoknál nem ritka a tervezői szakmák önálló megbízása, ilyenkor a tervezési koordinációt vagy maga a magánmegrendelő látja el, vagy a létesítmény legnagyobb szakmai súlyú szakágára bízza. Ezekben a megrendelésekben minden esetben komplex értékelési szempontok valósulnak meg, melyek között szerepelnek szubjektív elemek, és olyan objektív értékelések, mint a tervezői referencia, infrastruktúra, kapacitás, valamint a tervezési díj.
Létezik olyan mérnöki tevékenység, ahol érvényesíthetők a kamara által ajánlott mérnöknapidíjak?
Először azt említeném meg, mikor alkalmazzon a mérnök időráfordításon alapuló díjkalkulációt: csak abban az esetben, ha a megbízáshoz nem rendelhető hozzá díjalap, szakági bekerülési költség vagy költségbecslés. Az ajánlott napidíj rendszerét egyébként nem tartom jónak. Kiadjuk, néhány évente frissítjük, ami emelést jelent, nézzük MÉK hasonló napidíj-ajánlásait, de érvényesíthetősége érdekében mást nem teszünk. Az időráfordításos szerződések napidíja köszönőviszonyban sincs a díjalapon történt szerződések utókalkulációval megállapítható napidíj-ráfordításával, ez utóbbi lényegesen alacsonyabb. Az időráfordításos ajánlásban nincs szabályozva a megbízás időtartama, pedig nem mindegy, valaki egy napra, öt napra, két hónapra vagy másfél évre kap megbízást. Hozzá kellene rendelni a napidíj ajánláshoz egy időfüggvényt, amely a megbízás időtartama szerint adná meg az ajánlott, időtartamfüggő napidíjat. Ezt a gondolatomat még nem sikerült elfogadtatnom, pedig Németországban vagy Ausztriában is így csinálják. Nem mindegy, hogy a megrendelőnek mi a célja egy szakvéleménnyel, mire akarja felhasználni? Szakágak tovább tervezéséhez szükséges speciális szakismeretek megismerésére, hatósági engedélyezéseket megelőzően feltárni a megvalósíthatósághoz szükséges kompenzációs lehetőségeket, vagy esetleg egy számára kedvező szakvéleménnyel megcáfolni/megelőzni akar valamilyen számára kellemetlen fordulat bekövetkezését? Az elérhető díj ezek függvénye. Rövid időtartamú megbízások, és különösen a katasztrófavédelmi területeken adott szakvélemények esetében meg lehet közelíteni a kamarai ajánlott napidíjakat, egyéb esetekben viszont csak ezek töredékét.
A MÉDI lényegében tíz éve változatlan. Megérett az idő a felülvizsgálatára?
Röviden a MÉDI-ről annyit, hogy szerkezetében, szemléletében valójában két MÉDI létezik. Az egyik a komplex, több szakma együttműködésével készülő – többnyire magasépítési – létesítmények tervezésére, nevezhetjük komplex díjszámításnak, míg a másik a döntően egy szakágat foglalkoztató, sajátos építmények/létesítmények – közlekedés, vízépítés, hírközlés stb. – tervezésére. Ez utóbbi díjszámításának megalkotása az egyszerűbb feladat, előbbi viszont nagyon érzékeny, több szakágat, köztük az építészetet is a közös tervezési díjszabásba soroló feladat. Nyugodtan kimondhatjuk: a MÉDI jelenlegi formájában rossz. Amikor megalkottuk, hatalmas tett volt, hiszen közös karámba tereltük a komplex tervezéssel foglalkozó építészet-statika-épületgépészet-épületvillamosság szakmákat. Ezt úgy sikerült elérnünk, hogy az építészkamarával közösen több épülettípust vizsgáltunk és kategorizáltunk aszerint, milyen szakági bonyolultsági osztályba tartoznak. Csak a példa kedvéért: gyökeresen eltérő egy ipari magasraktár vagy egy színház tervezői szakágat érintő komplexitása. Ugyanígy megtárgyaltuk és elfogadtuk az építészkamarával ezen épületek fajlagos bekerülési költségét. Akkor még közös tervezésidíj-tortában gondolkodtunk. A közös tervezési díjat a korábbi MÉDI-ben is megjelent díjszámítási szakági algoritmusok szerint határoztuk meg. Nagy dolog volt, hiszen a komplex díjszámítást, ami mai napig is megtalálható a kamarák honlapján, sok egyeztetéssel és még több kompromisszummal sikerült megalkotni. A sajátos építmények díjszámítása a 2010-es MÉDI-ben a komplex MÉDI-hez hasonlóan történt, a létesítmény bonyolultságának, díjalapjának és a díjszámítási algoritmusnak a felhasználásával. A nem komplex tervezésen dolgozó szakmák díjszámítása viszonylag egyszerű és egyértelmű, ma is a 2010-es MÉDI számítása szerint történik. A komplex, magasépítésű létesítmények díjszámítása jelenlegi formájában szintén idejétmúlt. Nem csak az eltelt tíz esztendő változásait – pl. jóváhagyási terv, tenderterv – nem veszi figyelembe, de azt sem, hogy a tervezési feladatmegosztás során jelentős változások történtek az együttműködő szakmák között. Valamennyi szakági résztvevő – építészet, statika, épületgépészet, épületvillamosság – tevékenységi és felelősségi körébe több új, a tervezés során megoldandó feladat elkészítése (épületenergetika, földrengésméretezés, új villámvédelem, új tűzvédelem stb.) került, és ezek a feladatok a 2010-es MÉDI-ben még nem szerepeltek. Ezen túlmenően és bizonyos létesítmények, például nagyértékű közbeszerzés során megvalósítandó építmények esetén olyan új tervezési technikák alkalmazása is megkívánt, mint az épületinformációs modellezés. Megérett az idő az új tervezői feladatok és a technikai változások díjszámítással való követésére. Ezt az új díjszámítást oldaná meg az ÉMTSZR, amely – hangsúlyozom – nem egyszerűen díjszámítási ajánlás, sokkal nagyobb jelentőségű a tervezéssel nyújtandó szolgáltatások meghatározása. A tervezési és szolgáltatási rendszer kilenc fázisra osztja egy létesítmény megvalósításával járó tervezési – előkészítéstől a kiviteli tervkészítésig –, műszaki ellenőrzési és lebonyolítási feladatait. Az építész- és a mérnöki kamara valamennyi szakmája (több mint húsz szakma) elkészítette a saját kilencfázisú tervezési szolgáltatását. Mögötte többéves, rengeteg egyeztetéssel eltöltött hatalmas szakmai tagozati munka áll, és ez a munka – mint a 2016-os rendkívüli közgyűlésre beterjesztett anyag tartalmazta – döntő részben elkészült. Óriási előnye, hogy az anyag a különböző tervfázisok során elkészítendő feladatokat határozza meg, és nem azt, hogy a tervkészítés során milyen terveket, részletterveket és tervléptékeket kell alkalmazni. Az anyag tökéletesen alkalmas lenne a jelenleg forgalomban lévő kamarai „Tervfázisok Szakmai Követelményeinek” felváltására. Elkészült fenti tartalmi követelményekhez illeszkedően a díjszámítással érintett szakágak díjalapon történő ajánlott tervezési díjszámítási algoritmusa. A munka 2017-es leállását megelőzően véleményem szerint két komoly lépés volt hátra ahhoz, hogy egy korszerű mérnöki és díjszámítás valósulhasson meg. Egyrészt az akkori közreműködők részvételével két-három egyeztetésen meg lehetett volna állapodni a szakági tervezési díjakról. Ezek a komplex tervezési díjat a saját tervezési díjalapból a saját tervezési bonyolultságból számítják – tehát önálló szakági tervezés esetében is alkalmazhatók – és teszik a komplex tervezési díjhoz, mint egy tortaszeletet. MÉK-MMK között nagy tapasztalatú cégek szervezetek, tervezők közreműködésével kialakult magasépítési létesítmények szakági díjszámítását megalapozó fajlagos építési költségmeghatározás. Távlati kamarai tervünkben szerepelt egy olyan építési költség-adatbázis elkezdése, folyamatos bővítése, szakmai elfogadtatása, mely nem csak a mérnöki díjszámításhoz adott volna bemenő adatokat, hanem valamely projektelőkészítés során szükséges költségbecslésekhez is. Ennek az elképzelésnek komoly minisztériumi elfogadási szándéka volt, sajnos a 2018-as új kormányzati ciklust követően ez a munka is megrekedt. A másik lépés a díjszámítás elkészítéshez az a tervezett közös, MÉK-MMK szándéknyilatkozat elfogadása lett volna, amely a konszenzussal megállapított szakági díjszámítások esetében deklarálja, hogy minden magasépítési létesítménynek van generáltervezője, aki az együttműködő szakágak koordinálásáért többlet tervezési díjra jogosult, illetve elfogadja a szándéknyilatkozat azt is, hogy tervezési díjalku során a komplex tervezésen együtt induló tervezők „az együtt sírunk-nevetünk” elve szerint részesülnek a generáltervező által elfogadtatott közös tervezési díjból. Ez egy szép, ma is visszatérő álmom, külföldi tervezőpartnerekkel HOAI területen végzett munkáink során több esetben dolgoztunk már így. Ott nem egymást figyelik a szakági tervezőpartnerek, hanem bíznak a díjszámítást megalkotók kompromisszumos munkájában és elfogadják az arányokat. Természetesen ezt a díjszámítást a kamaráknak folyamatosan, megállás nélkül frissíteniük, karbantartaniuk szükséges. Ezt a kamarák talán legfontosabb tevékenységének tartanám, hiszen tervezőmérnökeink és építészeink megbecsültségét legjobban egy ilyen díjszámítással lehetne biztosítani. A „sajátos” építmények díjszámításának frissítése során pedig követni kell a tervezési folyamatok kibővülésével járó változásokat, a komplex tervezésnél ismertetett feladatmeghatározással, és hasonló elven megújított díjszámítással.
Mit gondolsz, lesz nekünk valaha is olyan díjszabásunk, ami jól tükrözi a mérnöki munka valós értékét, és amit a piac is hajlandó megfizetni?
A kamarák talán legfontosabb tevékenységének tartanám az ÉMTSZR befejezését, rendeleti szabályozását és aktualizált díjszámítás-ajánlásunk megalkotását, mert tervezőink, mérnökeink és építészeink érdekképviseletét és érdekérvényesítését legjobban ezek biztosítanák. Bízom abban, hogy egyszer nekünk is lesz olyen díjszabásunk, amely egyrészt jól meghatározza a tervezés tartalmi követelményeit, másrészt jól tükrözi munkánk valós értékét, harmadrészt a megrendelő piac is elfogadja.
