Hogyan épül tovább az új század köztestülete?

– Túl vagyunk az országos kamara éves beszámoló küldöttgyűlésén, amely meglepően kevés hozzászólást, vitát, illetve ritka egyhangú szavazásokat hozott. Ön hogyan értékel?

– A májusi volt a ciklus második küldöttgyűlése. Félidőhöz érkeztünk, érdemes mérleget készíteni mindarról, ami két esztendő alatt történt, illetve arról, hogy kezdeti terveinkből mi és hogyan valósult meg. Hogy érdemi vita nélkül zajlott a küldöttértekezlet, talán annak is az eredménye, hogy a kamara elnöksége igyekezett mindenkor megfelelően tájékoztatni tevékenységéről a küldötteket és a tagságot. Természetesen ezt sosem lehet elég mélységben vagy kimerítő részletességgel megtenni, ám a visszajelzésekből azt tapasztalom, köztestületünk tagjai többségében jól informáltak, és pontosan érzékelik, milyen irányba haladunk. Az elmúlt két év során voltak sikereink, voltak kudarcaink is, és persze sok olyan feladatunk, amelyeket elkezdtünk, és folyamatosan dolgozunk megoldásukon. Hozzáláttunk szabályzataink felülvizsgálatához, hogy lássuk, melyek azok, amelyek feltétlenül javításra, módosításra, újragondolásra szorulnak. Nagyon lényegesnek tartom a továbbképzéssel kapcsolatos szabályozás reformját, folyamatos fejlesztését és korszerűsítését. Ebben a munkában nem lehet megállni, hiszen a törzsanyagok megújítása, a képzés struktúrájának modernizálása terén további intézkedéseket, előrelépéseket kell tennünk. Az előttünk álló időszak egyik legfontosabb feladata minden bizonnyal ez lesz.

– Turbulenciát csak a napirenden lévő kamarai alapszabály-módosítás terve okozott. Valójában miről van szó?

– A turbulencia találó megfogalmazás, hiszen rendezetlen áramlást jelent. Vannak olyan folyamatok, amelyeknél a turbulencia kifejezetten kedvező, a kérdésben felvetett ügy esetében azonban egyáltalán nem az. Az ma már nem kérdés, hogy alapszabályunk megérett a korszerűsítésre. Múlt év szeptemberében hozzá is fogtunk, a több hónapos munka eredménye az lett, hogy a végleges tartalomban nem tudtunk megegyezni. A turbulencia oka az volt, hogy az alapszabály-módosítással kapcsolatban annyira szélsőséges vélemények jelentek meg, amire szerintem senki sem számított. A küldöttekre vonatkozó szabályozásra gondoltunk a módosítási javaslatban, mint a küldöttek létszáma, helyettesítési lehetőségük, vagy az elsődleges tagozati tagság kérdése. A kamara első alapszabályban – amit még dr. Hajtó Ödön alapító elnökünk írt alá – már szerepelt az a kitétel, hogy ha a mérnök belép a kamarába és több tagozati tagságot jelöl meg, nyilatkoznia kell az elsődleges tagságáról. Arra gondoltunk, ezt visszaemeljük az alapszabályunkba.
A küldöttlétszám meghatározásának a mai-nál demokratikusabb módja lenne, hiszen egy tag csak egy főnek számítana. Sok kollégánk több szakmai szervezetünk tagja, akad olyan mérnökünk, aki tizenkét tagozatban is tag. Az érvényes alapszabály szerint a küldöttlétszám meghatározásánál ő tizenkét főnek számít. Ezen változtatni szerettünk volna, ráadásul ez nagyságrendileg nem befolyásolta volna a küldöttek összetételét, hiszen mindössze két olyan tagozat van, ahol ez jelentősebben érvényesül – az egyiknél pozitív, a másiknál negatív értékben. Visszatérve a turbulenciára: ez a rendezetlen áramlás olyan kérdéseket is felkavart, amelyek eddig szunnyadni látszottak kamaránkban. Ilyen a területi elnöki szervezet megalakításának igénye. Szerintem szakmai önkormányzatunk egységes szervezet, egy kamara, amelyben egy irányba kell húznia mindenkinek, a területi és egyéni érdekeket alá kell rendelni a közös érdeknek. Majdnem mindegy, hogy ki milyen szakmai tagozat vagy megyei kamara tagja, a külső szemlélő azt látja, hogy a Magyar Mérnöki Kamara tagja, nem aszerint súlyoz, hogy Zala, Veszprém vagy Borsod megyéhez tartozik, hanem „a kamaráról” beszél. Hasonló a helyzet a tagozatok esetében is.

– Füleky Zsolt építésügyi helyettes államtitkár a küldötteknek arról beszélt, hogy XXI. századi kamarát kell felépíteni. Ez mit jelent?

– Jó kérdés, magam is felfigyeltem erre a megfogalmazásra. Mit is jelent ma a XXI. századi kamara? A gazdaságstratégiáért felelős államtitkár, György László az Építők Napja idei központi ünnepségén úgy fogalmazott: a mai rendkívüli munkaellátottság mellett meg kell tanulnunk kettőt hátralépni, és rengeteg tennivalónk közepette is gondolnunk kell a fejlesztésekre. Valóban, egy XXI. századi kamarának előre kell tekintenie, rugalmas gondolkodással a korszerű technológiák és szemléletek felé kell fordulnia. Még saját elnökségünkön belül is vannak olyan tagok, akiktől – ha bármilyen módosítást vagy javaslatot próbálok előterjeszteni – azt kapom vissza, hogy ezt nem így szoktuk, nem így csináltuk, régen nem így volt, és különben sem lehet csak úgy hirtelen változtatni a bevált dolgokon. Elsősorban ezen a szemléleten kellene túllépnünk. A tapasztalatokat, a jó gyakorlatokat tovább kell vinni, értékeinket meg kell őrizni, tanulnunk kell a hibáinkból is, de előre kell menni, nem pedig állandóan visszafelé tekintgetni.

– Ez a konzervativizmus kontra megújulás ellentét elsősorban generá-ciós probléma a kamarában?

– Nagy tisztelettel tekintek idősebb kollégáimra, hiszen az a tudás, bölcsesség és élettapasztalat, amit hosszú pályafutásuk során összegyűjtöttek, meghatározó értéke köztestületünknek. Fontos, hogy kamarai munkánkban építsünk tudásukra, de ugyanennyire lényeges az is, hogy behozzuk a fiatal generációk lendületét. A küldöttgyűlésre elkészítettük a köztestület aktuális korfáját, ami egy „kétpúpú” diagram képét mutatta. Hatalmas előrelépésként értékelhetjük, hogy létezik egy harminc-negyven év közötti korosztályos „púp”, ami nagyságrendileg akkora, mint a hatvan-hetven év közöttieké. Tagjaink huszonöt-harminc százalékát már a fiatalabb korosztályhoz tartozó mérnökök teszik ki, ők viszont még nem, vagy elenyésző számban jelennek meg tisztségviselőink között. Számítunk rájuk, be kell kapcsolnunk őket is a munkába. Akadnak persze olyan szakmai tagozataink, ahol ezt már megtették – például az Épületgépészeti Tagozatnál –, de minden kamarai szervezünknek azt tanácsolom, tartsuk meg a tapasztalt, idős mérnök-tisztségviselőket tanácsadóknak, ezután is számítunk a munkájukra, elnökségeinkbe, testületeinkbe, munkaszervezeteinkbe azonban engedjük be a fiatalokat, hiszen ők tudják majd biztosítani a kamarai tevékenység folytonosságát. Az Épületgépészeti Tagozat új vezetőségébe harminc-negyven év körüli, jó tapasztalatokkal és referenciákkal rendelkező, komoly cégeknél dolgozó tervezőmérnökök kapcsolódtak be. Persze azon nyomban támadások értek bennünket, hogy ezt nem így kellett volna, fokozatosan szabad csak utat engedni a fiataloknak. Szerintem nem így van. Lépnünk kell. Az utolsó pillanatban vagyunk. Kellenek a másként, friss szellemben gondolkodó kollégák, akik nyitottak a technikai haladás, az újdonságok és új technológiák iránt. S ha nem ők veszik át az irányítást, a XX. században rekedünk. A kamarának ezt a motivációt kell közvetítenie. Ehhez viszont segítség kell. Segítség abban, hogy szakmai önkormányzatunk valóban tekintélyének és súlyának megfelelően tudja befolyásolni a szakpolitikai döntéseket, mert ezek a mérnöki tevékenységre, végső soron pedig az egész életünkre kihatnak.

– Az ITM kidolgozta az ún. építésgazdasági stratégiát, amelyre indoklásuk szerint azért van szükség, hogy a hazai építőipar megbirkózzon a 2023-ig mintegy 25 ezer milliárd forint értékű megrendelésállományával, és az ágazat mintegy 40–60 százalékos termelékenységnövekedést érjen el. Milyen feladataink következnek ebből a cselekvési programból?

– Ha figyeljük a híreket, azt láthatjuk, a kormányzati stratégiák korát éljük. A minap jelentették be az új gazdaságpolitikai akciótervet, készült már energetikai, oktatási, építésgazdasági és mindenféle más stratégia. Természetesen bármilyen stratégia pontosan annyit ér, amennyit meg is valósítanak belőle. Az elmúlt években, évtizedekben is készültek stratégiák, többnyire kevés valósult meg belőlük. Gondoljunk csak például a két évvel ezelőtti, a tervezett panelfelújítással kapcsolatos szakmai munkánkra. Nem lenne jó, ha a jelenlegi stratégiák is hasonló sorsra jutnának. A kamarának fontos szerepe lehet abban, hogy ezek a stratégiák alkalmasak legyenek a megvalósulásra. A legnagyobb gondunk az építésgazdasági stratégiával kapcsolatban is az, hogy nem volt módunk beavatkozni és kifejteni a véleményünket több olyan kérdésben, ami pedig a szakmai kamarákat, a gyakorló mérnököket, rajtuk keresztül pedig az egész stratégia eredményességét érintheti. Ha a kormányzat által említett építésgazdasági adatok mellett le lehet úgy bonyolítani beruházásokat, hogy se alkalmas szabályozás, se megfelelő beruházási törvény nincs, akkor mi csupán nagy-nagy kérdőjeleket tehetünk. Lehet persze részeket szabályozni, lehet támogatni az anyagipart, az előregyártást, a különböző résztvevőket és technológiai folyamatokat, de ha ez az egész nem működik egy megfelelő jogi szabályozás szerint, akkor tényleg nem marad más, csak a nagy-nagy kérdőjelek. A beruházások előkészítésében és lebonyolításában részt vevő tervező- és szakértő mérnökök, műszaki ellenőrök tevékenysége meghatározó fontosságú, ám ha őket nem megfelelő szinten kezeli egy stratégia, akkor az nem tud eredményes lenni. Amikor felállt az új kormány, elküldtük az érintett minisztériumoknak a beruházási folyamatok rendszeréről kidolgozott részletes javaslatainkat, amelyet a szakmai társszervezetekkel együtt készítettünk. Bizonyos részei a beruházási ügynökségről szóló törvényben ugyan megjelentek, például a kiviteli tervből történő pályáztatás, de számos lényeges elem – ilyen például a költségadatbázis létrehozása – kimaradt. A beruházási folyamat csak akkor működőképes, ha egységes rendszert alkot, s ennek megfelelően is szabályozzuk.

– A kormányzati megnyilatkozásokból az derül ki, hogy felismerték: a tervezőirodák támogatása nélkül nem lehet eredményt elérni, ugyanakkor a mikrovállalkozások körébe tartozó mintegy hatezer hazai kis tervezőiroda kívül rekedt az ITM pályázati rendszerén, mert tíz főnél kevesebb mérnököt foglalkoztat.

– Ez egy régi harcunk. 2017-ben, amikor bekapcsolódtam ebbe a küzdelembe, ígéretet kaptunk a Miniszterelnökséget akkor vezető Lázár Jánostól arra, hogy a tervezőirodák részére is kidolgoznak egy támogatási lehetőséget. Végül ez nem valósult meg, a jelenlegi kormányzatban pedig most az az elgondolás fogalmazódott meg, hogy nagyobb létszámú, ütőképesebb vállalkozásokra van szükség a piacon, ami önmagában jó ötlet. A mérnökirodák – tulajdonosi, munkaszervezési, technológiai – struktúrája teljesen eltér más szektorokétól, mert egyszerűen így alakult ki a rendszerváltozást követő, immár harmincéves folyamat során. Ezt a támogatási rendszerben is tudomásul kellene venni. Nagyon nehéz a hazai tervezői piacon nagyobb létszámú cégeket létrehozni – a fővárosban működnek ilyenek, vidéken azonban egy kezemen meg tudom számolni őket.

– A napokban zárult a sikeres beruházáslebonyolító mesteriskolai képzés, a tervek szerint pedig ősszel elstartolhat a BIM-mesteriskola. Miért van szükség ezekre a képzésekre?

– Akkor tudunk XXI. századi kamarává válni, ha időben lépünk. Visszautalok arra, amiről már beszéltünk: ha bizottságokat alakítgatunk és utána fél évig azon tanakodunk, csináljunk-e mesteriskolát, akkor elmegy mellettünk a világ. Egyrészt megcsinálják helyettünk mások, de nem is az a fontos, hogy mi csináljuk, hanem hogy milyen lesz. Abban, hogy a beruházáslebonyolító mesteriskola ilyen magas színvonalú lett, a kamara mellett meghatározó szerepük volt társszervezeteinknek, melyekkel kiváló együttműködést sikerült kialakítanunk. A hallgatói visszajelzések nagyon jók, a végleges osztályzatot pedig nyilvánvalóan majd a piac adja meg azzal, hogy alkalmazza a mesteriskolát végzett mérnököket. Óriási igény mutatkozik arra, hogy a beruházási folyamaton belül olyan felkészült műszaki szakemberek tevékenykedjenek, akik végigkísérik a projekt teljes folyamatát. Persze az is roppant lényeges, hogy ezeknek a mérnököknek a feladat- és felelősségi köre jogi eszközökkel is megfelelően szabályozott legyen, mert ha megnyirbáljuk a hatáskörüket, az egész nem ér semmit. A BIM-mel kapcsolatban is helyére kellene tenni néhány dolgot. Ma egyfajta rózsaszín köd lebeg a téma körül, mintha ez valami csodaszer lenne, ami minden gondunkat megoldaná. A tervezési, a megvalósítási és üzemeltetési folyamat fontos eszközéről van szó, ami a tervezőmérnökökre ró nagyobb munkát és felelősséget, de csak olyan beruházásoknál érdemes használni, ahol tényleg ki lehet használni az épületinformációs modellezés lehetőségeit. A BIM eredményessége attól függ, hogy az épület megvalósítása és élettartama alatt is tudják-e használni a tervezéskor megfogalmazott információkat. A BIM-mesteriskola szervezésévnél is arra gondoltunk, adjunk tudást, egy piaci előnyt, hiszen ott lebeg már a tervezők feje felett a BIM „réme”, hogy – ha kell, ha nem – kötelezően kérni fogják az alkalmazását.

– Melyek lesznek a közeljövő legfontosabb, előttünk álló kamarai feladatai?

– A képzések terén kell a leginkább előrelépnünk, pontosabban szakmai törzsanyagaink megújításában, az oktatás színvonalának emelésében. Több tagozatunknál nincs ezzel probléma, a kisebb létszámú tagozatok esetében azonban azzal szembesülünk, hogy országosan nagyon nehéz kielégíteni bizonyos képzési igényeket, a megyei kamarák nehezen tudják megszervezni ezeket. Jelenleg száz fölötti a kamara törzsanyagainak száma, ezek túlnyomó többségét már frissíteni kell. Mindenképpen szeretnénk olyan témákat beemelni az oktatásba, ami több szakterület számára is használható, olyan cégeket kell bekapcsolnunk a kamara képzési rendszerébe, amelyeknél rendelkezésre állnak felkészült előadók, a korszerű és naprakész tudás. A legfontosabb cél, hogy a mérnökeink a lehető leggyorsabban kapják meg a legfrissebb információkat. Előttünk álló feladat a generációváltás. Erről már beszéltem. Meg kell keresnünk és meg kell szólítanunk a fiatalabb generáció képviselőit. Talán ezt érzem a legkomolyabb feladatunknak a hátralévő két évre. Természetesen ezek mellett tovább kell fejlesztenünk az információs rendszerünket is.

– Az interjú elején azt mondta, a ciklus félidejében elkészíthető a mérleg. Amikor vállalkozott a mérnöki kamara irányítására, erre számított? 

– Hosszas unszolásra döntöttem végül úgy, hogy vállalom az elnöki tisztséget, azt gondoltam, könnyű lesz a dolgom, mérnökök közé jövök. Természetesen nem vagyunk egyformák, vannak, akik húzzák a közös szekeret, vannak, akik tolják, de vannak, akik fékeznek is. Az a fontos, hogy a lendületünk ennek ellenére ne törjön meg. Eredményesek akkor tudunk lenni, ha dönté-seinket széles körű egyeztetés előzi meg, de elkerülhetetlen a vezetés személyes felelősségvállalása, ennek érdekében hatáskörét a közösen megalkotott szabályza-taink keretén belül tiszteletben kell tartani.