Ötven éve, 1970 óta szállítja utasait a Zugligeti Libegő, Magyarország első személyszállító drótkötélpályája. Az első kábelvasút terveit ifj. Hantos István készítette 1933-ban a turisták és síelők körében különösen kedvelt és az Erzsébet-kilátó miatt is igen látogatott János-hegyre, Budapest legmagasabb pontjára. Az elképzelés kedvező fogadtatásra talált, de megvalósítása – részben a háború miatt – még évtizedeket váratott magára.
Az első Bleichert-féle drótkötélpálya megszületése után 60 évvel Magyarországon is jelentkezett egy vállalkozó, aki tervet dolgozott ki az első magyar drótkötélpályás függővasút megépítésére. 1933-ban ifj. Hantos István mérnök állt elő az ötlettel, hogy függővasutat szeretne építeni Zugligetből a János-hegyre. Részletes tervére megkapta az előmunkálati engedélyt, de csak az előkészületek történtek meg. Az 1940-es évek elején a Fővárosi Villamos Vasút Vállalat karolta fel az elképzelést, és újra terveket készíttetett. A megépülést azonban a második világháború kitörése megakadályozta.
1945 tavaszán újra felmerült a drótkötélpályás közlekedés kiépítése. Egy egész hálózat szerepelt a tervekben. Elsőként az Óbuda széléről a Hármashatár-hegyre vezető kötélpályát akarták megépíteni. De ez a terv nem valósult meg. 1967-ben fordulat állt be az évtizedek óta húzódó tervezésben. Budapest XII. Kerületi Tanácsa határozatot hozott, hogy 1968-ban egy kötélpályavasút építési munkálatait el kell kezdeni.
Frankó Endre korábbi Puma vadászpilóta kapta meg a feladatot. Az ő tervei alapján indult meg az építés. A minisztérium a beruházás mellé állt, és az Út- Vasúttervező Vállalat (UVATERV) szakmai munkája biztosítékot jelentett az ország első kötélpályájának szakszerű megépítéséhez.
Az építkezés 1969 márciusában kezdődött, másfél évvel később pedig már utazni is lehetett az új közlekedési eszközön. A munkálatokhoz a hazai ipar szállította az építőanyagokat, a függőszékeket és a speciális drótkötelet viszont Ausztriából szerezték be. A kivitelezés során több lehetőség közül végül az egy szállítóköteles, kétszemélyes, nyitott függőszékes megoldást választották a döntéshozók. A kötélpálya megtartására és továbbítására 17 acélállványt állítottak. Az üzemeltetéshez szükséges villanymotort a felső állomáson helyezték el. Ennek meghibásodása esetén pótlására egy (Trabant 601-es, később egy Lada 1300-as) benzinmotort alkalmaztak. Az utasok mozgás közben szállhattak be a 101 nyitott, páros függőszékbe (a 102. szerelőszékként szolgált), amelyekkel 12 perc alatt tehették meg a távolságot a két állomás között.
Az ünnepélyes megnyitó vendégei 1970. augusztus 19-én, az utazóközönség pedig 20-án vehette birtokba az 1040 méter távolságot és 262 méter szintkülönbséget áthidaló kötélpályát. A kezdetben csak zugligeti vagy János-hegyi kötélpályaként emlegetett közlekedési eszközt egy nyilvánosan meghirdetett névpályázat mintegy tízezer javaslatából (pl. Hegyi-kopter, Janikopter, Huza-vona, Páros-János, Jánoshegyi Zümmögő, Hegyi-dongó, Égi taliga, Fotellift, Ördögszekér, Rep-ülés, Zitye-Zötty, Hegyremegy, Zuglibusz) kiválasztva keresztelték a ma is használatos Libegő névre. Az új elnevezés mellett a lenyűgöző panorámát nyújtó „libegőzés” is gyorsan népszerűvé vált.
Az utasok biztonságára a kezdetektől nagy gondot fordítanak: rendszeresen sor kerül a megnyúló kötél rövidítésére, kisebb alkatrészcserékre; tízévente új szállító drótkötél beszerzése, húszévente pedig teljes rekonstrukció végrehajtása szükséges. A hajtórendszer korszerűsítése lehetővé tette a menetidő 15 percre való meghosszabbítását. A környezethez igazodva arculata is megújult némileg, piros tartóoszlopai zöld színt kaptak.
A közlekedési eszközt az első hét évben az építtető XII. kerület üzemeltette. 1977-ben került a BKV-hoz, és néhány hosszabb-rövidebb kitérő után 2010-től újra a társaság kezelésében működik. A Libegő ma is változatlanul kedvelt a turisták körében, az időjárás függvényében egész évben várja utasait.
(Forrás: BKK, Wikipédia; fotó: Fortepan)
