Ha valaki kétdimenziós térképen vizsgálja egy repülőgép útvonalát, csodálkozva tapasztalhatja, hogy az sokszor nem egyenesen halad, ehelyett egy kifliformán görbülő utat ír le. Máskor pedig ugyanaz a járat akár egy teljesen más útvonalon is közlekedhet, mint korábban. Mi ennek az oka? Kerülőutat tesz ilyenkor? A válasz roppantul egyszerű, de egyben bonyolult is: a térgeometriában nem az egyenes a legrövidebb út, a repülésben pedig a szélviszonyok is sokat számítanak
A repülős fórumok látogatói körében, illetve a közösségi médiában időről időre felvetődik az a téma, hogy ha kétdimenziós térképen – például a FlightRadar24 honlapján – követjük a hosszabb távokon közlekedő légi járatok útját, gyakran úgy tűnik, mintha kerülnének, tehát egy félkörnek látott pályán közlekednek. A valóságban azonban ez a kerülőnek hitt távolság nemhogy hosszabb, hanem épp a legrövidebb útvonal – a légiforgalmi irányításban ezt a Nagy Görbe elméletének nevezik. Sík felületen közlekedve egyértelműen a két pont közti egyenes lenne az optimális, legrövidebb út. Más azonban a helyzet a repülésnél, hiszen a gépek egy gömbfelület mentén – ez lenne a Föld – repülnek. Az ortodroma a gömb geometriájában a legrövidebb távolságot jelenti két pont között, és a kétdimenziós vetületen ez valóban „görbének” néz ki.
Mindezt egy egyszerű földgömb, egy azzal méretarányos síktérkép és egy cérnadarab segítségével könnyen ellenőrizhetjük. Cérnánkat először a földgömb két tetszőleges földrajzi pontja között feszítsük ki, majd a cérnavégeket helyezzük a síktérképen jelölt ugyanazon két pontra. Ugye, hogy ott lesz az a görbület?!
Annak jelentősége, hogy a járatok az ortodromán repülnek ahelyett, hogy a két dimenzióban egyenesnek látszó utat követnék, annál nagyobb, minél hosszabb útról van szó. Egy Európán belüli repülés esetében ez nem, vagy csak kevésbé fontos, de például a Budapest–Dubai útvonalon, illetve egy más tengerentúli reláción az előny már jelentőssé válik.
Az ortodroma mellett a repülőgépek útvonalát a jet stream, azaz a futóáramlás is befolyásolja. Ez a kifejezés olyan nagy sebességű, vízszintes áramlási zónákat jelöl, amelyek az óceán feletti repülés során nyugatról keletre tartanak. Az Európából Észak-Amerikába tartó járatok például szembe repülnek ezzel a széllel, aminek hatására növekszik a repülőgépek fogyasztása, illetve a repülés időtartama is. Az Amerikából Európába tartó járatok azonban a szelet „meglovagolva” akár több órás késést is képesek behozni.
Manapság – sok egyéb tényező mellett – a jet streamet és az ortodromát is figyelembe véve úgynevezett Computer Fly Planning rendszerek tervezik meg a legmegfelelőbb útvonalat a repülőgépek számára. Ezek képesek kiszámolni például, hogy ha az ortodromától 100 mérfölddel délebbre repül egy gép, akkor a legrövidebb útról ugyan letér, a légáramlási viszonyok kedvezőbb alakulása miatt azonban mégis gazdaságosabban közlekedhet.
A magyar légiforgalmi irányítók is nap mint nap találkoznak ezzel a jelenséggel, például amikor a Közel-Keletről Észak-Amerikába tartó járatok útvonalát vizsgálják. Van, amikor ezek a gépek Magyarország keleti csücskén átrepülve, máskor Románia felől érkezve Szlovákia felé folytatják útjukat, olykor pedig Ausztria felé hagyják el a légterünket. Így gyakran előfordul például az is, hogy a Doha–Atlanta járat két egymást követő napon teljesen más útvonalon repül. Ezek a változások természetesen a legkisebb mértékben sincsenek hatással arra, hogy a HungaroControl irányítói a tőlük elvárt profizmussal és a repülésbiztonság maximális biztosításával lássák el feladataikat.
Forrás: HungaroControl
