A londoni Imperial College megbízásából végzett legújabb modellszámítások a Magyarországon is meghozott szigorúbb intézkedések megalapozottságát támasztják alá. Az eredmények szerint csillapítás helyett elfojtásra kell törekedni, mert csak így tud megbirkózni az egészségügy a helyzettel. Addig, amíg megszületnek az egyéb eszközök a járvány leküzdésére, a modell szerint a szigorú, mindennapi életmódunkat megváltoztató intézkedéseket újra és újra be kell vezetni.
Társadalom bitekben
A londoni Imperial College professzora, Neil Ferguson vezetésével összeállt szakértői csoport modellszámításokat végzett annak felmérésére, hogy milyen hatással lennének az Egyesült Államokban, illetve Nagy-Britanniában a különféle korlátozó intézkedések az új koronavírus terjedésére, a kórházi kapacitások kihasználtságára és a járvány halálozási mutatóira.
A felhasznált számítógépes modellt a vizsgált országok részletes demográfiai adataira alapozva építették fel, és lényegében egy, a valódit leképező „minitársadalmat” hoztak létre otthonokkal, munkahelyekkel, iskolákkal és a köztük közlekedő emberekkel. Ebben a szimulált világban engedték szabadjára az új koronavírus modelljét, melynek egészségre gyakorolt hatásait, fertőzőképességét a való világban eddig megismert statisztikai adatok szerint határozták meg.
Csillapítás vagy elfojtás?
A tanulmány legfontosabb kérdésfelvetése az volt, hogy elegendő-e enyhébb kényszerintézkedésekkel csillapítani a járvány lefolyását, vagy nagyobb járulékos megrázkódtatások árán keményebben be kell avatkozni. A mai helyzetben egy magyar olvasónak ez már nem lehet kérdés, azonban Nagy-Britanniában még néhány nappal ezelőtt sem volt egyértelmű, hogyan dönt a kormány, és Fergusonék tanulmánya nagy szerepet játszott abban, hogy végül a szigorúbb intézkedések mellett tette le a voksát.
Az új koronavírusra az eddigi statisztikák szerint az a jellemző, hogy egy olyan társadalomban, ahol nem vezetnek be semmiféle óvintézkedést, egy beteg átlagosan 2,4 embernek adja át a fertőzést. Ezt az értéket jelölik R-rel, a “szabadon eresztett” vírus fertőzőképessége pedig R0=2,4.
A csillapítás (mitigation) azt jelenti, hogy ezt az értéket lejjebb szorítják, de még 1 felett marad, vagyis a fertőzöttek és a fertőzésen átesettek összlétszáma folyamatosan nő, csak lassabb ütemben. Ez nem más, mint a közösségi médiában terjedő “lapítsd le a görbét” (flatten the curve) elgondolás. Röviden: R>1.
Az elfojtás (suppression) azt jelenti, hogy a kényszerintézkedések következtében annyira megritkulnak a fertőzés átadását segítő találkozások, hogy egy beteg átlagosan 1-nél kevesebb embernek adja át a fertőzést. Ennek következtében a fertőzöttek és a fertőzésen átesettek összlétszáma viszonylag gyorsan lecseng. Röviden: R<1.
Lenyeljük a békát?
A kutatók rendkívüli intézkedések egész sorozatát vázolták fel. Az intézkedések első csoportja a társadalom kisebb részét érinti:
• a tüneteket mutató betegek elkülönítése
• a tüneteket mutató beteggel egy háztartásban élők önkéntes karanténja
• a hetvenévesnél idősebbek szociális távolságtartása (a háztartáson kívüli kontaktusok csökkentése)
Az intézkedések második csoportja a teljes társadalmat érinti:
• iskolák, egyetemek bezárása
• szociális távolságtartás a teljes társadalomban (a háztartáson kívüli kontaktusok csökkentése)
Fontos hozzátenni, hogy a szimulált intézkedések definícióinál számítottak arra, hogy egy szabad társadalomban nem lehet minden polgár mellé rendőrt állítani, tehát biztosan lesznek olyanok is, akik fittyet hánynak az intézkedésekre, és ezzel gyengítik a hatásukat.
A szimulációt lefuttatták ezen intézkedések különféle kombinációival, és elsőként azt vizsgálták, hogy ezek mely kombinációi vezetnek csillapításhoz (R>1), és hol lép át a helyzet elfojtásba (R<1).
Az eredmények azt mutatták, hogy az intézkedések első, a társadalom kisebb részét érintő csoportjának elemei sem önmagukban, sem kombinációikban nem alkalmasak arra, hogy elfojtsák a járvány terjedését, vagyis ezt a bizonyos R értéket 1 alá vigyék le. Ezen még az sem változtat, ha emellett még az iskolákat, egyetemeket is bezárják.
Az igazán rossz hír pedig az, hogy a szimulációk az összes ilyen csillapítási szcenárióban azt mutatták, hogy az egészségügyben rendelkezésre álló intenzív osztályos kapacitásoknak többszörösére lenne szükség a súlyos betegek ellátásához.
Tehát a válasz: igen, le kell nyelni a békát, a szimulációk szerint szükség van a teljes társadalmat érintő, drasztikus intézkedésekre – amilyenek bejelentéséről nap mint nap hallhatunk Magyarországon. A kutatócsoport publikációja számunkra eddig legfeljebb elméleti jelentőséggel bír, és (a helyzethez képest) nyugodtan konstatálhatjuk, hogy a Magyarországon bevezetett rendkívüli intézkedések valóban arányban vannak a probléma súlyával.
A cikk azonban számunkra is tartogat tanulságokat.
Mikor lesz vége ennek az egésznek?
Ferguson szakirodalmi adatokra támaszkodva azt írja, hogy legkorábban nagyjából egy-másfél év múlva van esély arra, hogy elérhetővé váljon egy hatékony, tömegesen elérhető vakcina. De mit tegyünk addig?
Az elfojtás (R<1) stratégiájának alkalmazásával a szimulációk szerint valóban le lehet szorítani a járvány szintjét az egészségügy ellátóképességeinek határa alá. Azt gondolhatnánk, hogy minden rendben van, elbántunk a vírussal, azonban a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű. Mivel az elfojtás stratégiája hatékonyan leszorítja a fertőzöttek számát, a vírus nem fertőz meg nagy tömegeket. Következésképpen nem kezd kialakulni semmiféle nyájimmunitás, amikor a fertőzésen átesettek maguk is lassítani kezdik a terjedést. Vagyis, amint feloldják az intézkedéseket, a lakosság ugyanolyan védtelen lesz a vírussal szemben, amilyen a járvány kitörésének első napján volt.
Mivel az új koronavírus már az egész világon jelen van, és az intézkedések egyike sem 100%-os hatásfokú, nagy optimizmusra vall azt feltételezni, hogy a vírus egyszer csak eltűnik: az utolsó fertőzött is kiheveri, és nem hallunk róla többet. A csillapítás stratégiája mellett érvelők egyik reménysége éppen ez volt: ha a veszélyeztetett csoportok védelme mellett átsöpör a társadalmon a járvány, kialakul a nyájimmunitás, ami lehetővé teszi a hosszú távú, viszonylag zökkenőmentes együttélést az új vírussal, ha már tökéletesen úgysem lehet megszabadulni tőle. Fergusonék modellszámításai azonban azt mutatják, hogy az intézkedések feloldását követően a járvány hamarosan újult erővel beindul, a csillapítás (a jelenlegi kórházi kapacitások mellett) pedig még mindig jelentős halálozással jár.
A kutatócsoport a jelen helyzetben azt az eljárást látja követhetőnek, ha az intenzív osztályokon új koronavírus-fertőzés miatt kezeltek számának alakulása szerint „be- és kikapcsolják” a szélesebb körű rendkívüli intézkedéseket (mint a szociális távolságtartás és az iskolák bezárása). A modellszámítások azt mutatják, hogy ilyen, szélesebb körű rendkívüli intézkedések fenntartására a vakcina elérhetőségéig hátralevő idő nagyjából kétharmadában szükség lehet.
Cikkünkhöz Müller Viktor elméleti biológustól kértünk kommentárt, aki részletesen elemezte a brit kutatócsoport tanulmányát. A kutató megerősítette, hogy az alkalmazott modellezési módszertan, illetve a felhasznált járványtani és klinikai adatok valóban a jelenleg rendelkezésre álló legfrissebb ismeretekre támaszkodnak, így a szimulációk eredményei megalapozottnak tekinthetők. Hozzátette, hogy az erőteljes intézkedésekkel nyert időt nemcsak a bizonytalan időtávú vakcinafejlesztésre lehet, illetve kell fordítani, hanem ezzel egyidejűleg érdemi segítséget jelent, hogy a kórházi ellátás és a tesztelés, kontaktkövetés kapacitását a járványra reagálva világszerte a lehető leggyorsabb ütemben bővítik. Emellett természetesen gőzerővel folyik az ígéretes kezdeti eredményeket mutató, egyéb célokra már engedélyezett gyógyszerek tesztelése, illetve új hatóanyagok fejlesztése is. Többirányú, egyidejűleg zajló erőfeszítéssel juthat el oda a világ, hogy a járvány a szigorú korlátozások feloldása után se okozhasson nagy pusztítást.
Gilicze Bálint (Forrás: Magyar Tudományos Akadémia, mta.hu)
