A döntő szempont szerintem az, hogy a döntéshozatalhoz szükséges információk rendelkezésre álljanak. És ehhez bizony szakmai társak kellenek, műszaki, mérnöki tudás kell. Fontos megértenünk, hogy nem a jogász és a politikus fogja eldönteni az ügyeket, vagy legalábbis nem így kellene lennie – mondta el interjúnkban dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes.
– Évente hány környezetvédelmi üggyel foglalkozik az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, és ezek jellemzően miféle jelzések, észrevételek és panaszok?
– Az ombudsman hivatala lényegében arról szól, hogy ha valaki alapvető jogaiban érzi korlátozva magát, akkor kérelemmel fordulhat hozzánk. Ez a jelzés vagy beadvány lehet képviselői indítvány, érkezhet önkormányzattól, érdekképviseleti szervtől, cégektől vagy magánszemélyektől. A két ombudsmanhelyettes – a nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó biztoshelyettes, illetve a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes (szószóló) – hivatala ugyanakkor stratégiai kérdésekkel is foglalkozik, elvi állásfoglalásokat, figyelemfelhívásokat, ajánlásokat adunk ki. Titkárságomon a jövő nemzedékek érdekei kapcsán évente hozzávetőlegesen négy-ötszáz egyéni, közvetlenül az állampolgároktól érkező üggyel foglalkozunk. A zöldérdekek képviselőjeként ez a titkárság tulajdonképpen egy olyan központi környezetvédelmi szervként is felfogható, amelynek a problémafelvetés, a megoldási javaslatok és irányok megfogalmazása, a párbeszéd elindítása a fő feladata. A tavaly vizsgált több száz környezetvédelmi ügy túlnyomó többsége „hétköznapi” lakossági panasz volt: légszennyezés – tüzelésből, szemétégetésből származó füst, közlekedési eredetű levegőszennyezés –, zajszennyezés, hulladékkezelési és területhasználati panaszjelzés, a bejelentések mintegy tíz százaléka pedig az általános környezetvédelmi ügyek körébe tartozott.
– Hogyan értékeli, hogy Magyarországon már másfél évtizede nincs önálló szaktárcája a környezetvédelemnek?
– Az államszervezési kérdések természetesen a kormányzat illetékességi körébe tartoznak, a kabinetnek kell gondoskodnia a terület hatékony érdekvédelméről, valamint a környezetügyi szempontok megjelenéséről az állami döntéshozatalban, mindez ugyanis nem alapjogi kérdés. A közelmúltban egy képviselői indítvány nyomán volt olyan alkotmánybírósági eljárás a minisztériumokkal és a környezetvédelmi hatóságokkal kapcsolatban, hogy vajon a mai szervezetrendszer megfelelően működik-e. Ötletünk és javaslatunk persze nekünk is lehet. Egyetemi tanárként tagja vagyok az MTA Szathmáry Eörs vezette Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának, ahol az egyik folyamatosan felmerülő téma éppen ez a szétszabdalt, meggyengített struktúra. Személyes véleményem szerint nagy szükség lenne önálló környezetvédelmi tárcára. A környezeti problémák ügye, vagy helyesebben inkább a fenntartható fejlődés kérdései mégiscsak egységesebb szemléletet igényelnének, nemhiába mondják az akadémikusok, hogy ez fájóan hiányzik. Ma a legjobb szándék mellett is elsikkadhatnak ügyek. A másik oldala ennek, hogy amióta integrálódtak a kormányhivatalokba, már önálló környezetvédelmi hatóságok sem léteznek, amelyek korábban jelentős autonómiával rendelkező társ- vagy szakhatóságként működtek közre egy-egy ügyben. Nem túlzó kijelenteni: a környezetvédelmi érdekek ma nem tudnak megfelelően érvényre jutni Magyarországon. Vannak ugyan még intézményeink, ám ezek súlya sajnos sokkal kisebb, mint az kívánatos lenne.
– Ezek szerint gyenge a hazai ökopolitikai szervezetrendszer és a környezetvédelmi érdekérvényesítés?
– Talán induljunk el onnan, hogy a polgárok vajon mennyire veszik komolyan a környezetvédelmi kérdéseket, mert az értékrenddel, a szemlélettel sajnos már itt bajok vannak. Mi a fontos az átlagpolgárnak? Hogy legyen mondjuk tüzelőanyag. 2022 második felében megjelent az ún. tűzifarendelet, a veszélyhelyzet miatt engedélyezték a fokozott fakivágásokat, akár természetvédelmi területen is. Körülbelül egy évvel ezelőtt kiadtam egy olyan figyelemfelhívást a veszélyhelyzeti jogalkotás és a jövő nemzedékek jogainak összehangolhatóságáról, amelyben leírtam: bizonyos kormányzati intézkedések nem veszik megfelelően figyelembe a jövő nemzedékeinek érdekeit, minthogy a veszélyhelyzeti jogalkotásnak csupán a veszélyhelyzetre kellene irányulnia, azt kellene megoldania, és nem lehetnének hosszú távú, esetleg visszafordíthatatlan negatív hatásai. A természetvédelmi területeken történt tarvágásoknak viszont megmutatkoznak a hosszú távú hatásai. A tűzifarendelet kiadása elhibázott lépés volt, hiszen messze nem járt annyi előnnyel, mint amekkora károkat okozott. A lakosság környezeti tájékozottságának és tudatosságának hiányosságai jól látszanak a fogyasztói szokásokból is. Túl sok, számos esetben szükségtelen árucikket vásárolunk, és túl hamar szabadulunk meg tőlük. Eközben a kínálat oldaláról egyre rövidül a megvásárolt termékek életciklusa, míg az ellátási láncok egyre hosszabbak lettek. Egyre nehezebb vagy meg sem oldható a javítás a termékek összetettsége vagy éppen az arra irányuló szándék hiányában, miközben erőteljesen buzdítják a fogyasztókat újabb és újabb termékek vásárlására. E folyamatok révén fokozódó nyomás nehezedik természeti erőforrásainkra, akár a kitermelés, az előállítás, akár a hulladékmennyiség növekedésének oldaláról.
– Ott vannak még a zöldszervezetek, az önkormányzatok…
– A politika nem kifejezetten szereti a civil szervezeteket, egyfajta gyanakvással figyeli működésüket, és ma már a települési önkormányzatoknak is egyre kisebb mozgásterük maradt. Nemcsak a környezetvédelmi hatósági jogköröket vonták el tőlük, de a hulladékgazdálkodási feladatok nagy részét is. A rezilienciának azonban kifejezetten ellensége a hatalmi koncentráció, a változó helyi viszonyokhoz épp a helyi hatóságok tudnának a legjobban alkalmazkodni, ezért is tartom hibának, ha a környezetvédelmi feladatokat ilyen módon centralizálják. Összességében az látszik, hogy nem tudjuk helyén kezelni az ökológiai kérdéseket. Az 1995-ös környezetvédelmi törvény hozta létre az Országos Környezetvédelmi Tanácsot, melynek egy ideig magam is elnöke voltam. Ülnek benne heten az akadémiai vonalról, heten a zöldszervezetek delegáltjaiként és heten a gazdasági szereplők képviselőiként, akiknek az lenne a szerepük, hogy előzetes véleményt mondjanak a készülő jogszabályokról. Ennek a grémiumnak a kormány egyik tanácsadó szerveként kellene funkcionálnia. A kormányzatnak kellene munkát adnia a tanácsnak, kihasználva sokoldalúságát, a kabinet azonban ezt nem teszi meg. Éppen holnap lesz a parlament mellett működő, ötpárti konszenzussal megalakult Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács soron következő ülése, melyen állandó meghívottként veszek részt. A tanács kétévente készít ún. előrehaladási jelentéseket a fenntarthatóság hazai helyzetéről. Mit gondol, nézi ezt valaki? A legutóbbi jelentésben olvashatjuk például, hogy a természeti tőke leépülésének és így a jövőben a rendelkezésünkre álló ökoszisztéma-szolgáltatások fokozatos elvesztésének három nagy antropogén forrása van: a területhasználat-változtatás, a növekvő anyagfelhasználás, valamint az éghajlatváltozást ösztönző tevékenységeink. Az elmúlt évtizedben mindhárom kulcsterületen romlott Magyarország teljesítménye. Biológiailag aktív területeink védelme és rehabilitációja – a talaj termőképességének fenntartása és a vízvisszatartó képesség növelése –, a körforgásos gazdaságra való átállás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás gyorsítása nemzeti érdek, és elengedhetetlen a szuverenitásvédelem ökológiai feltételeinek megteremtéséhez.
– Európa rákanyarodott a klímasemlegességhez vezető útra.
– Három évvel ezelőtt fogadtuk el a klímatörvényt, ami egy egész oldal terjedelmű – mindössze öt paragrafusból áll –, és az a lényegi állítása, hogy 2030-ig jók vagyunk, de utána alaposan bele kell húznunk, mert nincs túl távol a 2050-es klímasemlegességi céldátum. A törvény az Alkotmánybíróság előtt van, a testület pedig megkeresett engem, hogy írjak a jogszabály kapcsán ún. amicus curiae-t. Ebben kifejtettem, hogy a törvény hiányosságai súlyosan sértik a jövő nemzedékeinek érdekeit, mert nem lehet tíz évig tétlenkedni, majd rázúdítani egy sokkal nagyobb terhet a következő generációra, hanem a fokozatosság elvét szem előtt tartva kellene eljutni a klímasemlegesség eléréséig. Ez ugyanis nem pusztán a környezetpolitikáról szól, hanem a gazdaság minden szektoráról, életünk minden aspektusáról. Az utóbbi időszak egyik slágertémája az energiahatékonyság és -takarékosság. Az embernek sírni támad kedve, amikor azt hallja, hogy a napelemes energiatermelés zsákutca, majd néhány hét elteltével azt: hurrá, ez a jövő! Közben pedig számos megválaszolatlan kérdés előtt állunk. Ha napenergia-termelés, akkor milyen megoldással tárolhatom a felesleget? Ha már kitaláltuk az akkumulátorgyártást, rendben, akkor használt akkukkal is megoldhatjuk a dolgot. Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy mi van, ha az akkumulátor kigyullad – mint ahogy ez az elektromos autóknál elő szokott fordulni –, és ez egy családi házban történik?
– Mi a helyzet az építési beruházások környezetvédelmi engedélyeztetési eljárásaival? Nemrég azt nyilatkozta, „a legnagyobb kockázatot abban látom, hogy akár a kiemelt kormányzati beruházások esetén, akár más infrastrukturális fejlesztéseknél a környezetvédelmi engedélyeztetési eljárásokat minimális időre szűkítették, lassan pusztán a bejelentési kötelezettségre korlátozzák”.
– Az építési projektek egy részét kivették az engedélyezési eljárások alól, ami egy elhibázott gondolat mentén megvalósított rossz intézkedés volt. Az állam ugyanis nem adhatja fel saját állásait, nem léphet ki abból a kötelezettségből, hogy ezekre figyelnie kell. A magán- és a közberuházásokra is igaz, hogy nemcsak annak léteznek érdekei, jogai, aki megvalósítja a projektet, hanem a körülötte lévőknek is, akik ugyanúgy ügyfelek. Egy családi ház építésénél például csupán akkor tudja meg, hogy mit csináltak a szomszédjában, amikor már az folyamatban vagy akár készen van, hiszen nincsen lehetősége előzetesen beavatkozni ügyfélként. Nem jó, ha a kivételt kezdjük szabállyá tenni, ahogy a kiemelt beruházások esetében láthatjuk, mert ez azt jelenti, hogy minden sokkal kevesebb odafigyeléssel, alapossággal, rövidebb idő alatt történik, és mindez hosszú távon annak sem jó, akinek egyébként az adott beruházás az érdekében áll.
– Mi a véleménye a hazai akkumulátorgyár-beruházásokról?
– A már elkészült létesítmények és a telepítés alatt álló gyárak úgy „rohantak” keresztül az országon, hogy szinte senki nem vette észre, mi történik. A fejlesztéseket nem előzte meg sem társadalmi, sem szakmai egyeztetés, a közvélemény érdemi tájékoztatása sem történt meg a gyártási technológia környezeti és egészségügyi hatásairól, nem is beszélve arról, hogy elmaradt az akkumulátorgyár-beruházások összetett hatásainak értékelése is, ami teljes komplexitásában vizsgálta volna a témát. És az akkumulátorgyártás hulladékait hulladékként vagy veszélyes hulladékként kezeljem? Később pedig mi lesz a sorsa a használt akkumulátoroknak? Ez utóbbi az EU kiterjesztett gyártói felelősségi követelményei miatt kiváltképpen izgalmas kérdés. Számos kérdés, amire válaszaink sincsenek, sőt technológiánk sem.
– Az érintett településeken azért tartottak közmeghallgatásokat.
– Az eredeti szabályok úgy szólnak, hogy egy környezetvédelmi hatásvizsgálattal kapcsolatos közmeghallgatáshoz közérthető összefoglalót kell készíteni. Az európai joggyakorlat szerint, ha ez az összefoglaló nem tükrözi a beruházással kapcsolatos valamennyi problémát, aggályt, akkor az már önmagában elegendő ahhoz, hogy a döntést meg lehessen kérdőjelezni. Ezek hiányoznak Magyarországon, és hiányoznak a hatásvizsgálati eljárások is – egy csomó ilyen nagyberuházás esetében nem is folytattak le tényleges hatásvizsgálatokat. Az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága a múlt év őszén kiadott egy állásfoglalást az akkumulátorgyárakról, egyebek mellett azt szorgalmazva, hogy a kormány hozza nyilvánosságra azokat a számításokat, amelyek alapján hosszú távon és fenntarthatóan jelentős társadalmi hasznot remél a beruházásoktól, és ugyancsak nyilvánosságra kell hozni a gyárak monitoring- és haváriaterveit, meg kell teremteni a szakmai és társadalmi ellenőrzés lehetőségét, illetve meg kell erősíteni a környezeti kockázatok felmérésére, értékelésére és kezelésére alkalmas intézményrendszert. Az állásfoglalás megjelenése után azonnal megkaptuk a kormányzattól, hogy a bizottság egyrészt nem ért a környezetvédelemhez, másrészt a magyar nemzetgazdaság ellenségei vagyunk. Azért megkérdezem: biztos, hogy az akkumulátoros, ráadásul pont a lítiumion-akkumulátoros járművek jelentik az autózás jövőjét? Meg tudja ezt ma valaki jósolni? Az akkugyárak milyen munkahelyeket teremtenek? És kik jönnek ide dolgozni? Hol a hozzáadott érték és az innovációs tartalom? Léteznek megnyugtató megoldások az akkumulátorhulladék kezelésére? A döntő szempont szerintem az, hogy azok az információk, amelyek a döntéshozatalhoz kellenek, rendelkezésre álljanak. És ehhez bizony szakmai társak kellenek, műszaki, mérnöki tudás kell. Fontos megértenünk, hogy nem a jogász és a politikus fogja eldönteni ezeket az ügyeket, vagy legalábbis nem így kellene lennie. A politikus dolga az, hogy a variációk alapján döntsön. Az igazi hátteret, vagy hogy melyik az elérhető legjobb technológia, csak az a szakértő tudja megadni, aki valóban ért is hozzá. De őt meg is kellene kérdezni.
Dubniczky Miklós
Dr. Bándi Gyula 1978-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 2014-ben lett az MTA doktora. Korábban az ELTE-n és a BME-n, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít. A hazai környezetvédelmi szakjogász képzés alapítója, az uniós környezetjog elismert kutatója. Az Országgyűlés 2017-ben választotta meg az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesévé. Múlt év februárjától megkezdte második hatéves ombudsmani ciklusát.
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 2015-ben életműdíjjal ismerte el munkáját. 2016-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, 2021-ben pedig a vízgazdálkodás értékeinek megőrzése és a vizek fenntarthatósága érdekében folytatott sikeres munkájának elismeréseként, valamint a tervezői és szakértői mérnöki munka objektív megítélésének támogatásáért a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagjává választotta. A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 2015-ben életműdíjjal ismerte el munkáját.
