22° C
Ma 2026. augusztus 15., szombat, Mária napja van.
22° C
Ma 2026. augusztus 15., szombat, Mária napja van.
Főoldal 5 országjáró 5 Út és vasút épül a főváros és a repülőtér között

Út és vasút épül a főváros és a repülőtér között

okt 27, 2025 | országjáró

A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter október 27-én a repülőtéren, sajtótájékoztatón.

 

Szintén 2035-re tervezik megvalósítani a repülőtér 3-as terminálját, így az úttal és a vasúttal együtt 2,5 milliárd euró, vagyis ezer milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a Budapesten. Ez egyben cáfolja azt az állítást, hogy a kormány főváros ellenes politikát folytatna – jegyezte meg az építési és közlekedési miniszter. A fejlesztésektől azt várják, hogy 2035-re a jelenlegi duplájára, vagyis évi 40 millió utasra nő a budapesti repülőtér utasforgalma, illetve a vasútvonalon a belvárosból 15-20 perc alatt érhető majd el a repülőtér – mondta a politikus. (MTI, kép: Lázár János/FB)

 

0 hozzászólás

egyetemes

Rákóczi Ferenc rodostói házát mérték fel a BME hallgatói

Két magyar és egy török egyetemről is csatlakoztak a BME projektjéhez a fejedelem születésének 350. évfordulóján.   Minden iskolás tudja, hogy a Rákóczi-szabadságharc bukása után annak vezetője Rodostóban (a mai Tekirdağ, Törökország) élt, de azt már...

digitális mérnök újság

Keresés

Melyik kategórián belül szeretne keresni?(Kötelező)