A közelmúltban ismét a figyelem középpontjába került a rekonstrukciós munkálatok programjában az azbeszt, amely súlyos egészségkárosodást okozhat. Miért ártalmas ez az anyag? Hol tart a mentesítés folyamata? A cikk ezekkel a sajnos még mindig aktuális kérdésekkel foglalkozik.
Magyarországon – becslések szerint – százezer ember él olyan lakótelepi épületben, amelyben, ha nem is közvetlenül, de az épület pincefödémén azbeszt található, amelyet az építés időpontjában tűz- és hővédelmi anyagként alkalmaztak nemcsak lakóépületeknél, hanem számos közösségi és kommunális épületben is.
Ezt a szórt technológiával felvitt káros anyagot igen drága és körülményes eltávolítani, elszállítani, tárolni. Az azbeszt az 1960-as évek közepétől 1982-ig szerepelt a „toplistán”, azóta kőzetgyapot és más szigetelőanyagot alkalmaztak, illetve alkalmaznak ma is, amely ugyanezt a célt szolgálja, de nem számít veszélyes építőanyagnak.
Már az Európai Unió jogelődje, az Európai Gazdasági Közösség még 1987. március 19-én jelentette meg direktíváját az azbeszt által okozott környezet szennyeződések megelőzéséről és csökkentéséről 87/217/E EC számon. Azóta az Európai Unió tagállamai nemzeti jogszabályokban e direktívához illeszkedve szabályozzák az azbeszt felhasználása és mentesítése során a környezetbe kerülő azbesztkibocsátás mértékét.
Hazánkban az 1994. évi I. törvényben rögzítették az Európai Unióhoz való csatlakozás szándékát, ennek következményeként elkezdődött e téren is a jogharmonizáció. Ehhez azonban tudni és ismerni kell, milyen mértékű környezeti ártalmat okozott az azbeszt felhasználása hazánkban, melyek a legsürgősebb mentesítési feladatok, mennyibe kerülnek, illetve milyen forrásból lehet fedezni őket.
Magyarországon a legnagyobb gondot és feladatot az okozta és okozza ma is, hogyan lehet az épületekben alkalmazott szórt azbesztszigeteléseket mentesíteni, valamint hogyan lehet ezt a veszélyes anyagot biztonságosan tárolni.
Volt egy ennél sokkal kisebb feladat is, amit technológiailag gyorsabban meg lehetett oldani és ez mára már sikerült is, ez pedig nem más, mint hogy az azbesztszállal készült, az építkezéseknél alkalmazott épületgépészeti csövek, tetőfedő anyagok, épületekben alkalmazott burkolóanyagok gyártásának technológiáját le kellett cserélni, azaz az azbesztet más, azonos követelményeket kielégítő anyaggal kellett kiváltani
Az akkori Környezetvédelmi Minisztérium kezdeményezésére 1999-ben beindult az azbesztmentesítési program, mely a Nemzeti Környezetvédelmi Program által koordinált munka részét képezte.
Miért is káros az azbeszt?
Az azbeszt szót jól ismerjük. A lakosság általában azt is tudja, milyen területen használják fel, tisztában van a veszélyességével. Arra azonban a választ már inkább a szakemberek adják meg, miért is ilyen ártalmas ez az anyag.
Az azbeszt az ásványi szilikátok egy csoportjának olyan gyűjtő elnevezése, melyek különleges szálas szerkezetet mutatnak. Molekula-felépítésben szilícium-oxid mellett megtalálható például a vas, a magnézium, a kalcium, a nátrium. Az azbeszt struktúrája rendkívül vékony elemi szálakból áll, melyek átmérője a milliméter ezredrészénél is kisebb.
Az elnevezés a görög „azbesztosz” szóból ered, ami „kioldhatatlan” vagy „maradandót” jelent. A következő legfontosabb azbeszttípusokat különböztetjük meg: fehér azbeszt (krizotil), kékazbeszt (krokidolit), barnaazbeszt (amozit). Ezek az ásványok gyakorlatilag az egész földön elterjedtek, még a föld felszínén is előfordulnak.
Az azbesztből leginkább tűzálló anyagokat, tömítéseket, csomagolásokat, szűrőket, fékbetéteket, azbesztcement termékeket, valamint hő-és hanggátlásként alkalmazott azbeszttartalmú szórt vakolatot készítettek
Az építőiparban kétféle azbesztterméket különböztetnek meg: az erős kötésűt (az azbesztcementet) és a gyenge kötésűt (szórt azbesztet).
Az azbesztcement termékeket kb. 90% cement és 10% azbeszt felhasználásával, nedves eljárással, formában sajtolt eljárással állították elő. A cement jól megkötötte az azbesztszálakat, és beépített állapotban ezekről az azbeszttermékekről nem szabadulhatott fel veszélyes mennyiségű anyag.
A gyenge kötésű, un. szórt azbeszt már több problémát okoz, mivel ezekben a termékekben (magában az anyagban) több az azbeszt, és kevesebb a kötőanyag, így könnyen kerülhetnek belőlük azbesztszálak a levegőbe. Ehhez hozzájárul az is, hogy az idő előrehaladásával az azbesztszál és a kötőanyag közötti kötés meggyengül, a terméket gyakran mechanikus hatások (légmozgás, rázkódás) érik, például a kábel- és épületgépészeti csövek szigetelései esetében.
Az azbesztet a környezetre veszélyes anyagok közé sorolják, pedig maga az elemi anyag nem toxikus, érintése közvetlen veszély nem jelent.
Az azbesztszálak belégzése bizonyos körülmények között tüdő- mellhártya- és hashártya megbetegedéshez, rákhoz vezethet. A belélegzett azbesztszálak káros elváltozást okozhatnak a tüdőben, különösen a kékazbeszt elemi szálai, amelyeket lándzsa alakja miatt nem lehet kiköhögni.
Mentesítés
A Magyarországon is beindított azbesztmentesítő program keretében felmérték azon épületeknek nagy részét, amelyben azbesztet építettek. Mintegy 107 épületről van szó, amelyek közül közel 22,1 ezer négyzetméter szórt azbesztet tartalmaztak, ennek eltávolítása (mentesítése) bár 2000-ben megkezdődött, de sajnos az óta szinte megállt.
Az azbesztmentesítő munka igen bonyolult és igen sokba kerül. A feltérképezett területet az engedélyek beszerzését követően szinte hermetikusan le kell zárni. Háromrétegű szűrőberendezésen keresztül kell a levegőztetést elvégezni, illetve a mentesítést végző szakemberek „szkafanderszerű” védőruhában dolgozhatnak.
Minden felhasznált eszköz veszélyes hulladéknak számít, az eltávolított hulladékot is csak engedélyezett szállítók vihetik el az engedélyezett telephelyekre, lerakóhelyekre.
Egy átlagos, több lépcsőházas panel lakóépület pincefödéme mintegy 300 m²- es területet tesz ki. Ennek kármentesítése két-három hétig is eltarthat. A Magyar Azbeszt Szövetség tagcégei által végzett eltávolító munka négyzetméterenként „anno” 15-20 ezer forintba került, ami az akkori árakhoz is viszonyítva is igen magasnak számított.
Az azbesztmentesítő programot már csak azért is be kellett indítani, mert akkor közelgett az EU-csatlakozásunk határideje és addig az elvárásokat teljesíteni kellett. Ennek az igen bonyolult és költséges technológiát igénylő kezdeti lépései akkor megtörténtek. Befejeződtek a mentesítésre váró épületek felmérései. A programhoz szükséges központi (kormányzati) pénzeszközöket a 2000. évi XXXV. törvény 34.§ (4) bekezdés j) pontja biztosította is.
A kezdeti, központi költségből finanszírozott néhány panel társasházban kísérleti jelleggel elvégzett sikeres munka után további pénzhiány miatt a program leállt, s a mai napig nem sikerült újra indítani.
A munka további folytatását mind a szakma, mind az ügyben érintett állampolgárok is „ugrásra” készen várják, hiszen az idő múlik, az azbesztnek pedig mennie kell!
Dési Albert igazságügyi szakértő, az MMK tagja
