Ötven éve, 1971. április 19-én állították Föld körüli pályára a világ első űrállomását, a szovjet Szaljut-1-et.
A világűr meghódítása évszázadokon át álomnak tűnt csupán, és számtalan tudományos-fantasztikus regény alapjául szolgált. A rakétarepülés és az űrhajózás elméleti alapjait a 19. század végén az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij fektette le, az első folyékony hajtóanyagot használó rakétát 1926-ban az amerikai Robert H. Goddard, a világűr elérésére képes első rakétát 1942-ben a német Wernher von Braun (a náci rakétaprogram, majd az amerikai űrprogram vezetője) építette meg.
A hidegháború idején a két nagyhatalom versenyfutása a világűrre is kiterjedt, hiszen az itt elért sikerek óriási propagandagyőzelmet is jelenthettek. Az első meneteket a szovjetek nyerték, hiszen ők lőtték fel 1957-ben az első műholdat, majd éppen hatvan éve, 1961-ben Jurij Gagarin személyében szovjet állampolgár járt először a kozmoszban. Az „űrsokk” hatására óriási erőforrásokat mozgósító Egyesült Államok 1969-ben törlesztett, amikor Neil Armstrong első emberként lépett a Holdra. A szovjetek szerettek volna mihamarabb visszavágni, ezért úgy döntöttek, hogy űrállomást építenek. Ezt már korábban is fontolgatta mindkét űrhatalom, igaz inkább katonai céllal, s mindkét részről készültek tervek is. A szovjetek erre és a már sikeresen berepült Szojuz űrhajókra alapozva építették meg a Szaljutot. A 19 tonnás, 15,8 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű űrállomás három részből – egy kisebb és egy nagyobb munkaterületből és egy dokkoló komponensből – állt, az eredeti Zarja (Hajnalpír) nevet közvetlenül a fellövés előtt változtatták meg.
Az űreszközt 1971. április 19-én indították Bajkonurból Proton hordozórakétával, a dátum Lenin közelgő, április 22-i születésnapja előtti tisztelgés volt. A Szaljut-1 első háromtagú személyzete – Vlagyimir Satalov parancsnok, Alekszej Jeliszejev fedélzeti mérnök és Nyikolaj Rukavisnyikov kutató űrhajós – négy nappal később a Szojuz-10 fedélzetén indult útnak és másnap érkezett meg az űrállomásra. A dokkolás után azonban mechanikai problémák miatt nem tudták kinyitni az átjáró ajtót, így öt és fél órán át tartó közös repülés után dolgavégezetlenül tértek vissza a Földre. Akkor úgy tűnt, hogy balszerencséjük volt, de az ezt követő események fényében akár szerencsésnek is tűnhetnek.
A következő küldetés, az 1971. június 6-án fellőtt Szojuz-11 három utasa, Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev sikeresen dokkolt és át is szállt az űrállomásra, ahol 22 és fél napig dolgoztak, számos tudományos kísérletet végeztek el. A Földre való visszatérés is látszólag rendben történt meg, a kabint kinyitva azonban az űrhajósokat holtan találták. Mint a vizsgálat során kiderült, leszállás közben az űrhajó légnyomás-kiegyenlítő szelepe meghibásodott, a levegő kiszökött és a sportöltözéket viselő asztronauták megfulladtak. Azóta szigorú előírás, hogy az űrhajósoknak a start és a landolás során is viselniük kell a szkafandert.
A programot a tragédia után felfüggesztették, a Szojuz űrhajókat áttervezték. A Szaljut-1 ennyi időt nem bírt ki a világűrben: miután üzemanyaga elfogyott, fékező hajtóműveit 1971. október 11-én, 175 nap után utoljára kapcsolták be, és a Csendes-óceán felett a légkörbe belépve megsemmisült. A szovjet Szaljut-program során összesen hét űrállomást bocsátottak fel, ezeket 1986-ban a moduláris szerkezetű Mir követte, az amerikaiak 1973-ban a Skylabot állították Föld körüli pályára. Az elmúlt években az űrhatalmak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, közösen dolgoznak, Kína a közeljövőben tervezi saját űrállomásának fellövését. (MTI)
